DVTK-Nyíregyháza 2-0
Vladimir Radenkovic (DVTK): - Okosan játszottunk, az elején letámadtuk az ellenfelet, és megszereztük a vezető gólt,. Kiemelném, hogy hárman is érkeztek középen, ezen rengeteget dolgoztunk. A 2. gólnál pedig Babos Bence gólpasszáért is jár a külön elismerés. A mai meccs legjellemzőbb tulajdonsága, hogy a játékosok nyomás alatt hogyan teljesítettek, köszönettel tartozunk ezért a szurkolóknak, akik kifejezték, hogy nem elégedettek az eddigiekkel, megkaptuk tehát a nyomást, egész héten ezen dolgoztunk. Sokszor mondtam, hogy a DVTK-é egy nehéz mez, itt rendszeresen el kell hagyni a komfortzónát. Köszönöm a klubnak, hogy ilyen körülmények között is tudott mindenki teljesíteni.
Jót tesz a nyomás a csapatnak, ezért hívom most is a szurkolókat, hogy jöjjenek ki az edzésünkre. Az öltözőben azt mondtam, hogy csak semmi eufória, szeretnék még idén hat pontot szerezni.
Bódog Tamás (Nyíregyháza): - Rosszul kezdtünk, hamar gólt kaptunk, pedig tudtuk, hogy Acolatse az NB I-ben egy átlagon felüli játékos. De ha 5 az 1-ben nem tudod levédekezni őt, akkor nehéz. Aztán 10 percig keresük magunk, majd a következő félórában alakítottunk ki annyi lehetőséget, hogy ha kicsit élesebbek vagyunk, akkor… Bár, ha egy méterről nem rúgod be, az nem élesség kérdése... (...)
Akartak a játékosok, de egy-kettőjükben olyan gyerekfutball van, hogy az szörnyű. Nem lehet egy párharcba úgy belemenni, hogy csak kísérgetem, mintha kutyát sétáltatni mennék. A párharcba bele kell állni, az egyszerű hibákat pedig nem szabad elkövetni. Isten ments, hogy valakit keresztre feszítsek, de nem véletlenül állunk ott, ahol. Kicsit több odaadással, alázattal kell dolgozni. Van munka bőven.
A Szpari trénere az M4 Sportnak a bírói ítéletekről is beszélt: elmondta, semmi gond nincs azzal, hogy Katona Leventét kiállította a játékvezető, de emellett számon kért egy elmaradt büntetőt is az első félidőből, amikor a 40. percben egy kapu előtti kavarodásnál Benczenleitner Barnát a mezénél fogva rántotta le Mucsányi Márk.
A kiállításra azt mondom, ha megadja a bíró, semmi gond nincs vele. Ha azt faultnak látja, oké, de könyörgöm: amikor az első félidőben az emberünket a mezénél fogva lerántják, azt nem látják? Húszan ülnek a VAR-szobában, busszal jönnek meccsre, többen vannak, mint a játékosok, de ha az kiállítás, akkor ez tizenegyes.
- Isten ments, nehogy azt mondják, hogy bírózok, mert nem ezen múlt, de attól függetlenül ezek az apróságok ugyanúgy hozzájárulnak ahhoz, hogy ott vagy a kapu előtt, de nem sikerül a befejezés.