Fotó: pfla.hu
2020 januárja óta összesen 128 mérkőzésen lépett pályára a Puskás Akadémiában Luciano Slagveer.
A hivatalos Instagram-oldalán jelentette be Luciano Slagveer, hogy négy és fél év után távozik a Puskás Akadémia együttesétől.
– Köszönöm a Puskás Akadémiának és minden csapattársamnak az elmúlt 4,5 évet! Öröm volt a Puskás-család tagja lenni – írta a korábban a suriname-i válogatott bő keretébe is bekerült szélső.
Slagveer 2020 januárjában került a Puskás Akadémiához, amely színeiben összesen 128 mérkőzésen lépett pályára. Legeredményesebb szezonja a 2020/21-es volt, amikor is 32 tétmeccsen 6 gólt és 7 asszisztot jegyzett. A 30 éves játékos a nemrég véget ért kiírásban már kevésbé számított alapembernek, 20 NB I-es meccsen játszott, de ezekből csak 8-szor a kezdőcsapat tagjaként.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Átigazolások
Mezőkövesd
Hosszabbítás
A Mezőkövesd bejelentette, hogy a csapat 23 éves kapusa, Winter Dániel a következő idényben a klubot erősíti.
ZTE
A Basel lehet a befutó
Akpe Victory a svájci Basel csapatánál folytathatja pályafutását, miután sajtóhírek szerint a ZTE és a Bsel megállapodásra jutott. (Rudy Galetti)
Puskás Akadémia
Utánpótlás-válogatott érkezhet
Információink szerint a Csíkszeredától távozó Brügger Dániel a Puskás Akadémiánál folytathatja pályafutását.