Fotó: Kecskeméti TE

Bejelentést tettek az NB I-es csapat egyetlen légiósáról - hivatalos

A 27 éves ukrán középpályás új szerződésének értelmében 2026 nyaráig maradhat Kecskeméten.
Budai László 2024. augusztus 6., kedd 16:35
Fotó: Kecskeméti TE
A 27 éves ukrán középpályás új szerződésének értelmében 2026 nyaráig maradhat Kecskeméten.
Szerző: Budai László 2024. augusztus 6., kedd 16:35

Belényesi Csaba után a KTE keretének újabb játékosa - és jelenleg egyetlen légiósa -, Mihajlo Meszhi is új szerződéssel kötelezte el magát a Kecskemét mellett - jelentette be a lila-fehér klub.

Mihajlo Meszhi a feljutást követően csatlakozott a Kecskeméthez, és elsősorban nagyon hasznos kiegészítő emberként lett fontos tagja az ezüstéremig menetelő csapatnak. Akár kezdőként, akár csereként számított rá Szabó István, mindig ellentmondást nem tűrően vetette bele magát a meccsekbe, két idény alatt összesen 46 tétmérkőzésen kapott szerepet, ezeken a találkozókon három gólpasszt is jegyzett. Az új szezonban az FTC elleni bajnokival gyarapította eddig ezt a számot, így közelít az 50. tétmeccse felé lila-fehérben.

A 27 éves ukrán középpályás új szerződésének értelmében, 2026 nyaráig maradhat Kecskeméten.

- Nagyon jó érzések vannak most bennem, szeretnék mindenképpen köszönetet mondani a menedzsmentnek és a szakmai stábnak, hogy bíznak bennem. Köszönöm természetesen a szurkolóknak is azt, hogy amióta itt vagyok, mindig maximálisan mellettünk állnak, ez sokat jelentett személy szerint nekem is. A legkedvesebb emlékem nem meglepő módon a történelmi ezüstérem, amit átélhettem a klubbal. Amennyiben mérkőzést kellene mondanom, akkor a Riga elleni hazai találkozót venném előre. Érzelmekkel teli mérkőzés volt, melybe csereként kapcsolódtam be. Nagy élmény volt az a siker, a saját teljesítményemmel is elégedett lehettem, csak azt sajnálom, hogy a továbbjutás nem jött össze. Ami a céljaimat illeti, szeretnék megharcolni a kezdőcsapatba kerülésért, ahogy mindenki, ezért mindent meg is fogok tenni, ami tőlem telhető. Nagyon jó játékosok szerepelnek a posztomon is, de a konkurencia mindannyiunk teljesítményére csak ösztönzőleg hathat – mondta Mihajlo Meszhi.

Olvastad már?
Megerősítve: Az NB I tavalyi kiesőjének edzője két meccs után távozik - hivatalos
"Úgy éreztem, több játékos is visszaélt a jóindulatával és a bizalmával" - nyilatkozta Feczkó Tamás távozása kapcsán Révész Attila sportigazgató.
Elolvasom
Átigazolások
Légiósok
Topligás csapatok vinnék a magyar támadót
Az AS szerint a Bundesliga, a Serie A és a Premier League csapatai is figyelik Kovács Bendegúzt, emellett pedig a Red Bull-projekt is szeretné megszerezni.
ETO FC
NB II-ben a tehetség
A kooperációs együttműködés értelmében a mostani NB I-es szezonban bemutatkozó ETO-középpályás, Tollár Imre is az NB II-es Szentlőrincnél fejlődhet tovább. (eto.hu)
Légiósok
Megvan Szánthó új csapata
Mint ismert, a nyáron távozott a Vasastól Szánthó Regő, akivel kapcsolatban csütörtök este végre eldőlt, hol folytatja pályafutását: a szlovák élvonalban szereplő MSK Zilina jelentette be.
Tovább az összes átigazoláshoz