A Videoton FC Fehérvár 1-0-ra győzte le a vendég Szegedet a Merkantil Bank Liga 3. fordulójának szombati játéknapján. A találkozó nemcsak a hazaiak egygólos sikeréről maradt emlékezetes: a játékvezető összesen 11 sárga és 5 piros lapot osztott ki a mérkőzésen.
A lefújást követően Pető Tamás, a Vidi vezetőedzője újságírói kérdésre kitért Molnár Attila játékvezető teljesítményére is. A szakember értetlenségének adott hangot a kiállítása miatt, amely szerinte azért történt, mert saját játékosát próbálta megvédeni egy kialakult szituációban. Pető a mérkőzésen kiosztott 11 sárga és 5 piros lapot is túlzónak tartotta, és úgy fogalmazott: "Teljesen összevissza és indokolatlan volt, amit az egész mérkőzés alatt csinált.”
A szakember nyilatkozata miatt az MLSZ Fegyelmi Bizottsága (FEB) is foglalkozott az üggyel, és csütörtökön határozatot hozott, amelynek értelmében Pető Tamás egy soron következő bajnoki mérkőzésre szóló eltiltást kapott. Ennek értelmében a Vidi vezetőedzője nem lehet ott a kispadon a következő, Kecskemét elleni idegenbeli bajnoki találkozón.