Noskó Ernő, az Újpest olimpiai bajnok és hétszeres magyar bajnok legendája, májusban ünnepelhette 80. születésnapját, évtizedek óta egyedül él, s azt mondja: mindennel ki van békülve az életében, a kórral, a magánnyal, csak az Újpest miatt szomorú és elkeseredett.
- (...) Az a legfurcsább az egészben, hogy a fiam is ugyanúgy él, negyvenöt éves, nincs se feleség, se gyerek. Mindennap beszélünk és mindenben segít. Ő az, aki rendszeresen kicipel magával a Megyeri útra. Szenvedélyes Újpest-szurkoló és azt mondja: menjünk meccsre, apu, hátha most jobb lesz a csapat!
De nem lesz jobb. Sír a lelkem, ahogy az Újpestet nézem. Nem érdekel, hogy ezek a játékosok mennyi pénzt keresnek, de legalább hajtanának, futballoznának, csakhogy erre alkalmatlanok! Ide nem jön jó játékos, mert pontosan tudják, hogy az Újpest nem indul nemzetközi kupában. Így aztán szégyenkezve nézhetjük, hogy egy Kisvárda nevű csapat 3-0-ra győz, az egykoron a világ legjobbjai között számon tartott Újpest ellen
- nyilatkozta az egykori remek hátvéd a Blikknek.
- A mindenem ez a klub, hacsak tehetem, kint vagyok a hazai találkozókon. S miközben nézzük az utódok kínlódását – idén ősszel mindössze egyszer nyert itthon a csapat –, folyton csak nosztalgiázunk. Én persze sokszor elmondom, hogy annak idején a Fradi elleni rangadók előtt kijelentettem, nem vagyok hajlandó Varga Zolit fogni, mert mindig bohócot csinált belőlem. Könnyebb volt Albert Flóri ellen játszani. A fiammal egyébként nemcsak a Megyeri útra járok, hanem a válogatott találkozóira is. Ott ültem a nézőtéren az írek elleni meccsen abban a döbbent csendben. S persze eszembe jutott, hogy 1969-ben a válogatottal mi is egy csoportban voltunk Írországgal. Soha nem felejtem el azt a selejtezősorozatot, a csehszlovákok elleni budapesti meccset, amikor Jozef Adamec szándékosan szétrúgott, s le kellett cserélni. Gyűlöltek bennünket a csehszlovákok, rugdostak és provokáltak. Jól jellemzi az akkori hozzáállásukat, hogy a pesti meccs utáni bankettre a Budapest Szállóba már el sem jöttek. A marseille-i pótselejtező, amikor is 4-1-re kikaptunk tőlük, pályafutásom egyik legszörnyűbb emléke. De vigasztal, hogy akkor már olimpiai bajnoknak vallhattam magam a ’68-as mexikói torna után.
A nyugdíjam 105 ezer forint, és óriási ajándék, hogy ehhez jön az ötkarikás sikerért járó juttatás. Ezzel így elvagyok. Szedem a vérhígítót, elmegyek piacra, s azt mondom magamban: még most, 80 évesen is szép az élet. Csak az Újpest, az lenne jobb, és ha nem is a Fradit, de legalább a Kazincbarcikát megverné!
– zárta gondolatait Noskó.
