I. félidő:
Nagy iramban és feszült hangulatban kezdődött a derbi, már az első percekben érződött, hogy egyik csapat sem akarja átengedni a kezdeményezést. A 6. percben Matko tört volna kapura, de Gómez közbe tudott lépni, egy perccel később pedig az Újpest kapusa, Szappanos védte Zachariassen fejesét. A 8. percben Mucsányi kapta a mérkőzés első sárga lapját.
A Ferencváros a 20. percben megszerezte a vezetést. Cadu bal oldali beadásába középen senki nem ért bele, Szappanos kiütötte a labdát, amelyre Yusuf érkezett, és közelről a kapuba fejelt (1-0).
A gól után valamelyest visszavett a tempóból a házigazda, az Újpest pedig többet birtokolta a labdát, de komoly helyzetet nem tudott kialakítani.
A 26. percben Arzani szép egyéni akció végén próbálkozott, lövése azonban elkerülte a bal alsó sarkot. A 35. percben Ljujic szabadrúgásból meglepte volna Dibuszt, de a labda fölé szállt. A 38. percben az Újpest tizenegyest reklamált, miután Amenyido a tizenhatoson belül összecsapott védőjével, a VAR vizsgálata azonban megerősítette, hogy nem járt büntető.
A 39. percben már ismét a Ferencváros veszélyeztetett, Cadu került helyzetbe a bal oldalon, de Szappanos a rövid sarkot jól zárta. A 44. percben aztán megduplázta előnyét a hazai csapat: Osváth jobb oldali beadását a teljesen üresen hagyott Zachariassen hét méterről a jobb sarokba csúsztatta (2-0).
Úgy tűnt, kétgólos Fradi-előnnyel vonulnak pihenőre a csapatok, ám az Újpest a hosszabbítás első percében szépített: Ljujic jobb oldali szögletére bizonytalanul mozdult ki Dibusz, a kapufa elsőre még kisegítette a Ferencvárost, de a kipattanót az előrehúzódó Stronati nagy erővel bevágta a kapuba. Így a szünetben 2-1-re vezet a Ferencváros.
II. félidő:
A szünet után mindkét csapat cserélt, majd a folytatást követően néhány percig állt a játék a lelátóról érkező füst miatt. Az Újpest aztán hamar visszajött a mérkőzésbe: az 56. percben Vlijter lövését Dibusz még védte, a kipattanóra azonban Matko érkezett, és a kapuba továbbította a labdát. A játékvezető előbb megadta a találatot, majd a VAR azt vizsgálta, hogy Vlijter nem volt-e lesen az akció során, végül érvényben maradt a gól, így 2-2-re módosult az állás.
Az Újpest ezt követően is veszélyesebbnek tűnt, a 61. percben például Vlijter visszapassza után Amenyido került nagy helyzetbe az ötösnél, de nem találta el a kaput. Két perccel később viszont kis híján ismét a Ferencváros szerzett gólt: Yusuf négy méterről leadott lövését Ljujic a gólvonal elől, vetődve rúgta ki.
A 66. percben a Ferencváros kettős cserével próbált frissíteni, Birmancevic és Keita is pályára lépett. A 73. percben Vlijter előtt adódott újabb lehetőség, de a támadó lövése jócskán elkerülte Dibusz kapuját. Két perccel később az Újpest is kettőt változtatott, Scharmer és Fenyő érkezett.
A hajrához közeledve ismét a Ferencváros veszélyeztetett: a 77. percben Lisztes 11 méterről, kissé jobbról lőhetett, de kevéssel a jobb sarok mellé célzott. A 79. percben Osváth jobb oldali beívelése után Birmancevic fejjel rosszul találta el a labdát.
A hajrában egyre feszültebbé vált a helyzet a pályán és a pálya mellett is, előbb a kispadok, majd a játékosok is összeszólalkoztak egymással - többek között a két vezetőedző is sárgát kapott Karakó játékvezetőtől.
A 92. percben óriási ziccer maradt ki: Birmancevic felívelése Lisztes feje fölött elszállt, de így lett jó Zachariassennek, aki ajtó-ablak helyzetben nem találta el a kaput.
Ezzel maradt a 2-2, az Újpest nagyot harcolva szerzett pontot a derbin, de immáron 34 tétmeccs óta nyeretlen a Ferencváros ellen. Utóbbi azonban így is bosszús lehet a kétgólos előny elherdálása miatt.
A lila-fehérek ezt megelőzően sorozatban 16 bajnokin kaptak ki a Groupama Arénában, 2016 szeptembere óta először szereztek vendégként pontot.
OTP Bank Liga, 7. forduló:
Ferencváros - Újpest 2-2 (Yusuf 20., Zachariassen 44., ill. Stronati 46., Matko 56.)
FTC: Dibusz - Osváth, Raemaekers, Gómez, Cadu - Corbu, Nagy Á. (Keita, 66.) - Zachariassen, Bagi (Lisztes, 46.), Arzani (Birmancevic, 66.) - Yusuf
Újpest: Szappanos - Ujváry, Heitor, Stronati, Zeke - Matko, Ljujic (Fenyő, 75.), Szendrei, Horváth K. (Ademi, 82.) - Amenyido (Schramer, 75.), Mucsányi (Vlijter, 46.)
Korábban:
Később:
20:00: ETO FC - Kispest-Honvéd