Fotó: facebook.com/haladas1919
Az átigazolásokkal kapcsolatban tett bejelentést a nemzetközi szövetség.
Ma délután a klub rendezte a kötelezettségvállalását, így a FIFA feloldotta a Haladás átigazolási tilalmát. A Magyar Labdarúgó Szövetség is jelezte a hírt a vasiaknak, így most már nincs akadálya a focisták szerződtetésének – jelentette be csütörtök délután a szombathelyi klub.
Mint ismert, a FIFA korábban a Haladás jogelődjét három átigazolási időszakra kizárta az átigazolásból, sportszakemberek felé fennálló tartozás miatt.
A Haladás-szurkolók számára a héten már egy másik jó hír is napvilágot látott, az MLSZ Versenybizottsága fontos döntést hozott az új szombathelyi sportszervezet nevezéséről.
Olvastad már?

"Schäfer Andrásnak örökké hálásak leszünk, ha nincs a nagyvonalúsága, most már nem beszélhetnénk Haladásról" - interjú a nulláról kezdő "új" Hali ügyvezetőjével
A 2024-es év nem a Haladásről szólt, vagyis igen, csak éppen nem pozitív értelemben. Az NB II-es Hali az új szezonra nem kapott licencet, megszűnt, de a HVSE-nek köszönhetően nem maradt csapat nélkül a város. Az NB III-ban induló klub azonban olyan anyagi nehézségekkek küzdött, hogy csak hatalmas szurkolói összefogással lehetett megmenteni a szombathelyi futballt. A tavaszi szezont egy újabb Hali kezdi el, melynek ügyvezetője Keringer Zsolt, aki évtizedek óta megszállott szurkolója a Haladásnak. A vezető honlapunknak beszélt arról, hogy mindent a nulláról kezdtek, sokan ingyen vagy minimális fizetésért dolgoznak. Nincs még rajtengedélyük és azt sem tudják, hogy játszhatnak-e az új szombathelyi stadionban, de bizakodnak és a végső cél az NB I. Interjú.
Elolvasom
Neked ajánljuk
Átigazolások

DAC
Bősze Olaszországban
Hivatalos: a DAC fiatal magyarját, Bősze Leventét - végleges vételi opcióval - egy évre kölcsönvette a Serie A-s Como. A transzferhez a FIFA ámenje is kellett, miután a játékos még csak 16 éves.

FTC
Traoré továbbállt
Máris távozott török klubjától Adama Traoré, aki a nyáron hagyta el a Ferencvárost.

Inter Miami
Pintér Dániel
Az Inter Miami hivatalosan is kölcsönvette Pintér Dánielt az Inter Miami II-től.