György: - Péter egy világsztár volt, amit onnan lehetett tudni, hogy a világon mindenhol úgy fogadták, mint egy világsztárt! A 2006-os németországi labdarúgó-világbajnokság műsorfüzetébe írt egy cikket, a házigazdák pedig azt kérték, hogy mondjon egy összeget (tiszteletdíjként) érte, erre ő három-három jegyet kért az elődöntőre és a döntőre. Nehezen, de megadták. Pedig az akkor „aranyárban” volt!
- Miért lett ő világhírű?
György: - Mert jó volt! Botrányai nem voltak, így csak az marad, hogy jó volt. A tíz százalékát nem vette igénybe annak, amit például, ott, a németországi vébén felkínáltak neki.
Marci: - Azért azt látod, hogy valakit milyen szinten kezelnek, hogy fogadják…
György: - Valószínűleg Péter jobb író volt, mint amilyen futballista Marci.
Marci: - Na, ez így ebben a formában nem igaz! (Nevet) Péter penge volt, finom, fineszes, ravasz és technikás.
György: - Nem beszéltünk össze, de hogy fedezte a labdát?
Marci: - Mint Flóri!
György: - Egyébként ő megírta, hogy milyen futballista volt. Szerintem intelligens, technikás, gyors játékos volt, nehéz volt szerelni, mert külső lábéllel védte a labdát. Lőni viszont nem tudott jól, csak kotorta… Én egy gyenge, nagydarab védő voltam, de nagyot rúgtam. Akkoriban 12 éves korban lehetett igazolt játékos az ember, mi a Csillaghegyi MTE-ben játszottunk, előtte pedig a strandon. Nálunk otthon Flóri istenségként volt kezelve apánk részéről. Mondtuk is Péternek, ha tudnál futballozni, olyan lehetnél, mint Albert!
Esterházy Péter kedvenc labdarúgóit a Barcelona stílusú futballisták között kereshetjük. Szerette Cruyffot, Messit, Iniestát, a magyarok közül, Nyilasit, Varga Zolit, Ebedlit, Kocsis Lajost, de Albert volt a legnagyobb kedvence. Úgy vélte, a labdarúgásnak egy királya volt, Pelé és két császára: Beckenbauer és Albert.
A teljes anyag a Presztízs Sport legújabb számában olvasható.
