Fotó: vasasfc.hu

A Vasas fiatal támadóját és a Honvédtól távozó kétméteres középpályást is ugyanaz az NB I-es csapat igazolta le - hivatalos

Az U21-es magyar válogatott csatár, Szalai József, valamint a legutóbb a Budapest Honvédnál játszó Christian Gomis is Mezőkövesden folytatja pályafutását.
Nyikes Zoltán 2023. augusztus 8., kedd 10:48
Fotó: vasasfc.hu
Az U21-es magyar válogatott csatár, Szalai József, valamint a legutóbb a Budapest Honvédnál játszó Christian Gomis is Mezőkövesden folytatja pályafutását.
Szerző: Nyikes Zoltán 2023. augusztus 8., kedd 10:48

Az U21-es válogatott támadó, Szalai József Mezőkövesden folytatja pályafutását, miután az NB I-es klub megvásárolta a játékjogát az NB II-es Vasastól - jelentette be kedd délelőtt a két együttes a hivatalos oldalán.

A 194 cm magas csatár a Kecskemét utánpótlásában nevelkedett, majd a 2020/21-es szezonban csatlakozott az első kerethez és egy Kisvárda elleni Magyar Kupa-találkozón mutatkozott be a felnőttek között. Tavasszal a Vasashoz került, ahol az NB II-ben is debütálhatott, majd a következő idény őszén visszakerült a KTE-hez kölcsönben, ekkor 12 tétmeccsen 5 gólt jegyzett.  A fiatal támadó még kölcsönszerződése lejárta előtt, 2022 januárjában visszatért Angyalföldre, ahol tavasszal az élvonalba feljutó bajnokcsapat tagja lett.

A 2022/23-as idényben 7 tétmérkőzésen szerepelt a Vasasban, valamint kooperációs szerződéssel az akkor még másodosztályban szereplő Dorogi FC-ben játszott, ahol 25 mérkőzésen 5 gólt jegyzett. Szalai szerepelt a magyar U21-es válogatottban is, idén március 24-én, a Görögország ellen 1-0-ra megnyert felkészülési mérkőzésen debütált a nemzeti együttesben.


Szalai már Kövesd-mezzel pózolt. Fotó: mezokovesdzsory.hu

Nem Szalai azonban az egyetlen új érkező a borsodi együttesnél, nem sokkal később ugyanis a 24 éves, szenegáli-francia játékos, Christian Gomis szerződtetését is bejelentették. A 202 cm magas középpályás 2019 januárjában igazolt a francia Pacy Ménilles csapatától a szintén francia EF Bastiához, onnen pedig a Paris SG B gárdájához szerződött, ahol 2020 októberéig játszott.

Ezt követően a bolgár első osztályú Lokomotív Plovdiv együttesében folytatta pályafutását, majd 2022 júliusában a Budapest Honvédhoz igazolt. A fővárosi csapatban egy évet játszott, a kövesdiekhez szabadon igazolhatóként csatlakozott, három évre írt alá.


Gomis is megérkezett Kövesdre. Fotó: mezokovesdzsory.hu
Olvastad már?
Komoly erősítés a Herthánál: EL-csoportkörös angol csapattól igazoltak Dárdaiék - hivatalos
Lengyel válogatott játékossal erősített a két vereséggel rajtoló Hertha.
Elolvasom
Neked ajánljuk
Átigazolások
Magyar Válogatott
Szalai Ádám lett az új pályaedző
Hivatalossá vált, amit a Csakfoci korábban elsőként előre jelzett: Szalai Ádám lett a magyar válogatott új pályaedzője.
Magyar válogatott
Szalai Ádám lehet az új másodedző
A Csakfoci értesülései szerint Szalai Ádám válthatja a távozó Laczkó Zsoltot a nemzeti csapatnál.
Magyar válogatott
Laczkó Zsolt távozik
A Honvéd élére kinevezett szakember nem folytatja munkáját a magyar válogatott edzői stábjában.
Tovább az összes átigazoláshoz