Az MTK Budapest hivatalos honlapján jelentette be, hogy miután a klub és a játékos is eltökélt volt a közös folytatást illetően, a Viktoria Plzennel pedig sikerült megállapodni, így eldőlt, hogy a következő idényben is kék-fehérben szerepel kölcsönben Adrian Zeljkovič. A tavalyi év egyik legjobb NB I-es légiósát később meg is vehetik, ugyanis a szerződés vásárlási opciót is tartalmaz.
A 23 éves, 192 centiméter magas belső középpályás télen azonnal bevethető játékosként érkezett az MTK-hoz, és a tavaszi idényben folyamatosan erőssége volt a csapatnak: 14 tétmérkőzésen lépett pályára, a Puskás Akadémia ellen fontos gólt is szerzett.
A játékos az MTK Budapestből kapott ismét meghívást a szlovén válogatottba, amelyben pályára is lépett tavasszal. Zeljkovicmár csatlakozott is a csapat felkészüléséhez.