Fotó: fss.rs

A szerbek nagyon magabiztosak a budapesti Eb-selejtező előtt: "Jobb csapat vagyunk és jobb játékosaink vannak, mint a magyaroknak"

A szerbek egyik játékosa szerint jobbak nálunk, a másik úgy véli, nem gyengébb a magyar válogatott. A két csapat belgrádi mérkőzésének második félidejéből indulnának ki és azt gondolják, döntő lesz, ki uralja majd a középpályát.
Csakfoci.hu 2023. október 11., szerda 21:00
Fotó: fss.rs
A szerbek egyik játékosa szerint jobbak nálunk, a másik úgy véli, nem gyengébb a magyar válogatott. A két csapat belgrádi mérkőzésének második félidejéből indulnának ki és azt gondolják, döntő lesz, ki uralja majd a középpályát.
Szerző: Csakfoci.hu 2023. október 11., szerda 21:00

Nemanja Gudelj, a Sevilla védője és Sasa Lukic, a Fulham középpályása beszélt a Magyarország elleni szombati Eb-selejtező esélyeiről.

- Amikor elkezdtük az Eb-selejtezőket, a célunk a kijutás volt. Most abban a helyzetben vagyunk, hogy ezt meg is valósíthatjuk, mindent megteszünk ennek érdekében. Belgrádban az első félidőben a magyarok jobbak voltak, de aztán a folytatás a miénk volt, ezért többet érdemeltünk volna. Úgy gondolom, hogy Budapesten sok minden a középpályán dől majd el, a három pont a célunk, hiszünk a győzelemben – mondta Lukic a szerbek szerdai sajtótájékoztatóján.

Gudelj szerint a belgrádi második félidő lehet a céljuk a Puskás Arénában.

- A legutóbbi meccsen nem úgy játszottunk, ahogy tudunk, különösen az első 45 percben. Most úgy kell teljesítenünk, mint ahogy tettük Belgrádban a második félidőben. Jobb csapat vagyunk, jobb minőségű játékosaink vannak. Nyerni akarunk, és hiszem, hogy meg is fogjuk tenni.

Csapattársa azonban valamelyest árnyaltabban fogalmazott a két válogatott erősségéről.

- Negatív eddig a mérlegünk a magyarok ellen, de mindent megteszünk, hogy ez változzon és ünnepelni tudjunk a stadionjukban. Jó csapatuk van, aki azt hiszi, hogy gyengébbek nálunk, az téved, de fontos megmutatni, hogy mi jobban akarjuk a sikert – zárta Lukic.

A Magyarország - Szerbia Eb-selejtező szombaton 20.45-kor kezdődik a Puskás Arénában.

A csoport állása:

1. Magyarország 4 meccs 10 pont
2. Szerbia 5/10
3. Montenegró 5/8
4. Bulgária 5/2
5. Litvánia 5/2

Olvastad már?
Kerkez Conor McGregorral hangol a szerbek ellen: "Nem félünk senkitől, ezt megmutattuk Belgrádban is"
Kerkez Milos egy interjúban arról is beszélt, hogy Willi Orbán hiánya mínusz lesz a válogatott számára, azonban aki játszik helyette, tud majd segíteni a csapatnak.
Elolvasom
Neked ajánljuk
Átigazolások
Magyar Válogatott
Szalai Ádám lett az új pályaedző
Hivatalossá vált, amit a Csakfoci korábban elsőként előre jelzett: Szalai Ádám lett a magyar válogatott új pályaedzője.
Magyar válogatott
Szalai Ádám lehet az új másodedző
A Csakfoci értesülései szerint Szalai Ádám válthatja a távozó Laczkó Zsoltot a nemzeti csapatnál.
Magyar válogatott
Laczkó Zsolt távozik
A Honvéd élére kinevezett szakember nem folytatja munkáját a magyar válogatott edzői stábjában.
Tovább az összes átigazoláshoz