Vasárnap megírtuk, hogy a kiesés elkerüléséért vívott versenyfutásban újabb rendkívül fontos győzelmet aratott a BVSC, amely a tabella elejéhez tartozó Kozármisleny otthonában nyert 1-0-ra. A zuglói csapat egymás után másodszor húzta be a három pontot, így már négy pontra nőtt az előnye a már kiesőhelyen lévő, közvetlen üldöző PMFC előtt.
A mislenyiek vezetőedzője, Aczél Zoltán a találkozó utáni értékelésében elárulta, azért is fájó számukra a vereség, mert nem csak a saját klubjukért játszottak.
– A BVSC-nek gratulálok a győzelemhez, célfutballt választottak, leszűkítették a területeket 4, néha 5, néha 6 védővel és kimondottan rámentek a kontrákra. Nem hibáztatom a játékosokat, mert tudom, hogy akartak, ott volt bennünk az is, hogy a PMFC-t meg kell mentenünk, hiszen mégiscsak itt vagyunk Baranyában. Nyerni akartunk, de ezzel a játékkal ez lehetetlen volt. Sajnálom a csapatomat és azt is, hogy mi sem tudtunk nekik segíteni a kispadról – idézi a Kozármisleny hivatalos oldala a szakembert.
Aczél továbbá egy mondatban összefoglalta, miért nem jött össze nekik a győzelem.
– Azt gondolom, leginkább azért nem jött össze a győzelem, mert nem rúgtunk kapura, márpedig rúgott gól nélkül nem lehet nyerni. Igazán jól felépített komolyabb támadásunk sem volt – mondta többek között a mislenyi vezetőedző.
![](https://www.csakfoci.hu/uploads/2024/03/bajner-balint-e1709912497123-768x432.jpg)
![](/uploads/2024/07/koh-e1721411789308-150x150.jpeg)
![](/uploads/2024/07/brodic_16x9-e1722009836158-150x150.png)
![](/uploads/2024/07/misleny-1-150x150.jpg)