Pape Cheikh Diop lett a DAC játékoskeretének legújabb tagja - jelentette be hivatalos honlapján a klub. A tapasztalt, 26 éves középpályás a szezon végéig szóló kontraktust írt alá, amely további kétévnyi opciót is tartalmaz. A futballista szabadügynökként érkezik, akik számára március 15-ig lehetséges az átigazolás.
Pape Cheikh Diop Gueye Szenegálban született, de édesapja hazájában, Spanyolországban nőtt fel. A pályafutása kezdetén olyan kisebb klubokban futballozott, mint a CI Amistad vagy az Atlético Coruña Montañeros, majd 2013 elején a Celta Vigo akadémiájára került. Az ifjúsági korosztályos válogatottakban Spanyolországot képviselte, az U19-es csapattal 2015 nyarán Európa-bajnok lett. A torna idején mindössze 17 éves volt, ám öt mérkőzésből négyen is pályára lépett. A felnőttek között Szenegálra esett a választása, 2020-ban és 2021-ben három találkozón viselte az afrikai ország mezét.
2017 augusztusában 10 millió euróért az Olympique Lyon vásárolta meg a játékjogát. Az elkövetkező öt esztendő során vendégjátékok keretében a spanyol Celta és a francia Dijon csapatánál is megfordult. 2022 nyarán a görög Arisz Szalonikihez távozott, 2023 tavaszát az Elchénél töltötte (a La Ligában két meccsen 35 percet kapott), ősszel pedig Katarban volt, ahol azonban adminisztratív okok miatt végül nem léphetett pályára.
A spanyol, francia és a görög élvonalban összesen csaknem száz találkozót abszolvált, a 2018/19-es szezonban a Lyon színeiben a Bajnokok Ligájában szerepelhetett, többek között a Manchester City vagy a Barcelona ellen is lehetőséget kapott.
![](https://www.csakfoci.hu/uploads/2023/12/o_fiorentina_fradi-e1702035408143-768x432.jpg)
![](/uploads/2024/07/koh-e1721411789308-150x150.jpeg)
![](/uploads/2024/07/brodic_16x9-e1722009836158-150x150.png)
![](/uploads/2024/07/misleny-1-150x150.jpg)