Photo by Michael Steele/Getty Images

A Liverpool-legendát eddig nem nyugtatta meg Kerkez játéka: "Mindkét meccsen szenvedett"

A Liverpoollal BL-t és UEFA Kupát is nyert Didi Hamann szerint a Kerkez Milos, Jeremie Frimpong kettőssel nem tudta igazán irányítani a meccset a csapat.
Budai László 2025. augusztus 19., kedd 10:41
Photo by Michael Steele/Getty Images
A Liverpoollal BL-t és UEFA Kupát is nyert Didi Hamann szerint a Kerkez Milos, Jeremie Frimpong kettőssel nem tudta igazán irányítani a meccset a csapat.
Szerző: Budai László 2025. augusztus 19., kedd 10:41

A Liverpool két új igazolását, Kerkez Milost és Jeremie Frimpongot kritizálta a klub legendája, a Vörösökkel Bajnokok Ligáját, UEFA Kupát és két FA Kupát is nyert Dietmar (Didi) Hamann a Bournemouth elleni 4-2 után. A németekkel vb-ezüstöt is nyert korábbi védekező középpályás szerint a Pool két szélsővédője eddig nem teljesített meggyőzően.

- Ha megnézzük a 90 percet, soha nem éreztük úgy, hogy igazán irányították volna a mérkőzést - mondta Hamann a TalkSPORT-nak. - Ez az, amiben pedig nagyon jó volt a csapat a tavalyi szezonban. A mostani mérkőzés végig kiélezett volt, a 90 perc alatt nehezen alakítottak ki helyzeteket, és elég sokat is engedtek az ellenfelüknek. Márpedig ha nem tudod irányítani a játékot labda nélkül, akkor még nehezebb irányítanod azt labdával.

Részben ez vagy a védekezés gyengesége volt az oka a csapat sebezhetőségének, amit a Palace ellen is láthattunk már. Kerkez eddig mindkét mérkőzésen szenvedett, Frimpong pedig - minden támadási hatékonysága és sebessége ellenére - nem jobbhátvéd. Ezt kell megoldani, mert Trent (Alexander-Arnold) nélkül a csapat dinamikája megváltozik.

Annyit azért érdemes hozzátenni, hogy a Pool addig nem kapott gólt, amíg Kerkez és Frimpong a pályán voltak. A két labdarúgót egyszerre cserélte le Arne Slot a 60. percben (ennek részleteiről beszélt is az edző), még 2-0-nál, és a Bournemouth ezt követően jött vissza a meccsbe, igaz, a Pool végül 4-2-re nyert.

Olvastad már?
Pécsi dolgát nem könnyítették meg az első bajnokiján - négy gólt kapott a magyar kapus
A Leicester City elleni idegenbeli Premier League 2-es találkozón debütált tétmeccsen is Pécsi Ármin.
Elolvasom
Neked ajánljuk
Átigazolások
Győr
Bejelentették az Inter korábbi játékosát
Beigazolódott a Csakfoci korábbi információja: az ETO FC hivatalosan is bejelentette a 28 éves védő, Senna Miangue érkezését - olvasható az NB I-es csapat közösségi oldalain.
Légiósok
Kapós a Premier League egyik magyarja
A Brentford európai játékosmegfigyelésének egyik vezetője, Balogh Tamás iránt az elmúlt hónapokban számos klub érdeklődött, de ő elégedett jelenlegi együttesénél és hisz a klub hosszú távú projektjében. (Lorenzo Lepore)
DVTK
Chorbadzhiyski új csapata
Csapatot talált a DVTK-tól nyáron távozó Bozhidar Chorbadzhiyski, aki a bolgár élvonalbeli Botev Vratsa játékosa lett.
Tovább az összes átigazoláshoz