Fotó: honvedfc.hu

A Honvéd 17 éves játékosa az NB I-be való visszajutásról: "Jóval nagyobb a felelősség rajtam, tudom, hogy húzóemberré kell válnom"

Soha nem látott kihívásról beszél a Honvéd fiatal tehetsége, de biztos benne, hogy elérik a céljukat az NB II-ben.
Csakfoci.hu 2023. június 25., vasárnap 14:00
Fotó: honvedfc.hu
Soha nem látott kihívásról beszél a Honvéd fiatal tehetsége, de biztos benne, hogy elérik a céljukat az NB II-ben.
Szerző: Csakfoci.hu 2023. június 25., vasárnap 14:00

Nem kis feladat 17 évesen a Honvéd első keretében helyt állni, de a Kispesten készülő futballisták közül Átrok Zalán tapasztaltnak számít, hiszen az előző idényben 11 mérkőzésen is pályára léphetett az NB I-ben.

- Érzem, hogy jóval nagyobb a felelősség rajtam, tudom, hogy húzóemberré kell válnom, de ezzel nincs is semmi baj, motivál és megnyugtat, hogy bíznak benne – mondta a középpályás a honvedfc.hu-nak. - Ezzel persze a felelősség is nagyobb rajtunk fiatalokon, viszont ezt nem éljük meg teherként. A felkészülés során kialakulhat egy olyan összetartó közösség, amivel bármit el lehet érni! A legegyszerűbb azokkal együtt készülni, akikkel évek óta együtt futballozok, ismerjük egymás gondolatait, tudjuk, hogyan mozog a másik a pályán. Nyilván össze kell szoknunk a többiekkel, hiszen soha nem látott kihívás előtt állunk, de nincs kétségem afelől, hogy együtt el tudjuk érni a céljainkat!

Átigazolások
Békéscsaba
Edzőváltás?
A kispadról nagy valószínűséggel távozó Csató Sándor vezetőedző helyét a korábbi NB I-es játékos, Marián Sluka veheti át. (NSO)
Puskás A.
Olasz klub kopogtat
Az olasz élvonalbeli Pisa kivásárolná szerződéséből a Puskás Akadémia U17-es válogatott középpályását, Somfalvi Barnát. (nb1.hu)
Kisvárda
Hosszabbítás Szenteste napján
A Kisvárda Szőr Levente 2026 nyarán lejáró szerződését további két évvel meghosszabbítja – az érintettek erről állapodtak meg szóban. Hamarosan alá is írhatnak.
Tovább az összes átigazoláshoz