Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt
Kady nagy bajba sodorta csapatát teljesen felesleges mozdulatával - szerencséjére a Ferencváros tíz emberrel is győzni tudott Kecskeméten.
Mint arról beszámoltunk, a 62. percben elég éles fordulatot vett az addig mondhatni egyoldalú, bár döntetlenre álló KTE-FTC bajnoki az NB I-ben.
A hazaiak középpályása, Bocskay rántotta vissza a mezénél fogva Kady Borgest, ezért megkapta a teljesen jogos sárga lapját. Azonban eközben a Fradi brazil légiósa hátracsapott, eltalálva a KTE játékosának arcát, emiatt is besárgult, és mivel neki már volt egy figyelmeztetése, a játékvezető kiállította a támadó középpályást.
A megnyugodni alig akaró légióst a később a meccs egyik hősévé előlépő ferencvárosi csapatkapitány, Dibusz Dénes küldte el a játékvezető közeléből, hogy aztán a hajrában nagy védésekkel járuljon hozzá csapata emberhátrányban kiharcolt 1-0-s győzelméhez.
Olvastad már?
Révész durván beletárazott a bíróba a meglepő vereség után: "Gyenge személyiség, ez háború volt!"
A Kisvárda szakmai vezetője szerint a játékvezető nagy mértékben hozzájárult ahhoz, hogy két rossz szellemiségű csapat futballozzon Szegeden.
Elolvasom
Átigazolások
ETO
Tóth közel a törökökhöz
Török sajtóhírek szerint közel a megállapodás Tóth Rajmund Konyasporhoz igazolása ügyében, ám az ETO FC középpályásának klubváltása egy vitás pont miatt egyelőre nem zárult le.
Légiósok
Yaakobishvili a célegyenesben
A Barcelona magyar válogatott kapusa, Yaakobishvili Áron már nem vett részt a katalánok szombati edzésén, és a vasárnapi, bázeli felkészülési mérkőzésre sem utazott el a csapattal.
Ex-Fradi
Rövid karrier
A szerb sajtó szerint Mohammed Abu Fani két hónap után távozhat a Crvena zvezda csapatától, miközben Mohamed Ali Ben Romdhane a katari Al-Shamal SC-hez igazolt.