Fotó: fradi.hu

A Fradi csatára Haalandot és Mbappét is veri, csak egyetlen játékos tudott több gólt lőni nála 2023-ban

Varga Barnabás 2023-as formáját kevesen tudták követni.
Budai László 2023. szeptember 14., csütörtök 12:45
Fotó: fradi.hu
Varga Barnabás 2023-as formáját kevesen tudták követni.
Szerző: Budai László 2023. szeptember 14., csütörtök 12:45
A legfrissebb hírekért kövess minket a Csakfoci Google News oldalán is!

Továbbra is remek formában van a Ferencváros nyáron szerződtetett csatára, Varga Barnabás. A 28 éves támadó eddig mindössze kétszer kezdett a Fradiban bajnokin, kétszer csereként állt be, de így is hét találatnál jár már, a ZTE-nek és a Paksnak is rúgott egy-egy mesterhármast. Emellett hat nemzetközi kupaselejtezőn szintén hét gólnál tart, és itt is van már egy triplája (a Hamrun Spartrans ellen). Jó formáját pedig a magyar válogatott is kamatoztatta, a nemzeti csapatban a szerbek ellen szerzett fontos egyenlítő találatot.

Vargának nemcsak az elmúlt hetei/hónapjai, hanem a teljes 2023-as éve (amelynek első felét Pakson töltötte) kiemelkedő. Honlapunk megnézte, hogy világszinten hogy áll az eredményességgel: a Transfermarkt statisztikái szerint minden első osztályú ligát figyelembe véve a magyar játékos szerezte a második legtöbb bajnoki találatot ebben a naptári esztendőben 23 NB I-es góllal. Vargát egyedül Maxime Lestienne előzi meg (25 gól), a belga támadó a szingapúri Lyon City Sailorsban rugdossa a gólokat. A lista harmadik helyén a Galatasarayt erősítő Mauro Icardi áll (22 gól), Kylian Mbappé (PSG) a hetedik, Erling Haaland (Manchester City) a nyolcadik (21-21 gól, de a franciának kicsivel kevesebb játékidő kellett hozzá).

A fenti lista csak a bajnoki gólokra vonatkozik. De van egy olyan táblázat is, amelyen az összes első, másod- és harmadosztályú bajnokságot, valamint emellett minden, hivatalos tétmeccsen szerzett gólt is vizsgálnak. Varga itt is felfért a dobogóra, a harmadik helyet "szerezte meg" 32 találattal, a Haaland-Mbappé kettős itt is top10-es, de a Fradi-játékos mögött helyezkedik el.

A legtöbb gólt szerző játékosok 2023-ban (összes élvonalbeli bajnokság találatait figyelembe véve)

Forrás: Transfermarkt

A legtöbb gólt szerző játékosok 2023-ban (az összes első, másod- és harmadosztály bajnokságait, továbbá a hivatalos meccseket figyelembe véve)

Forrás: Transfermarkt

Átigazolások
Diósgyőr
Átalakulás
Holdampf Gergő és Demeter Milán megtartásáról még tárgyalnak, Yohan Croizet-Kollár, Marco Lund, Varga Zétény, Dobó László (teljesítményedző) és Póti Krisztián (elemző) távozik.
Soroksár
Négy aláírás
Roskó B. William meghosszabbította szerződését, míg Nagy Levente, Szász Roland, Kokovai Csongor és Lukács Dániel első kontraktusát írta alá.
Újpest
Heitor érkezhet
Az ETO FC korábbi, a Maccabi Tel Aviv jelenlegi brazil védője, Heitor a liláknál folytathatja pályafutását - értesült a Csakfoci.
Tovább az összes átigazoláshoz