NB I: Kelet-magyarországi erődemonstráció a forduló válogatottjában – itt a csapat

Az idegenben kiütéses győzelmet arató Kisvárda uralja az NB I legutóbbi hétvégéjének legjobb csapatát, de a hazai pályán diadalmaskodó DVSC-ből is ketten kaptak helyet.
Nyikes Zoltán 2019. április 8., hétfő 18:06
Az idegenben kiütéses győzelmet arató Kisvárda uralja az NB I legutóbbi hétvégéjének legjobb csapatát, de a hazai pályán diadalmaskodó DVSC-ből is ketten kaptak helyet.
Szerző: Nyikes Zoltán 2019. április 8., hétfő 18:06

A 27. forduló válogatottja

Felipe (Kisvárda) – Melnyik (Kisvárda), Szalai (Mezőkövesd), Dvali (FTC), Ferenczi (DVSC) – Lucas (Kisvárda) – Bódi (DVSC), Gosztonyi (Kisvárda), Rui Pedro (Haladás), Grozav (Kisvárda) – Zsótér (Újpest)

Luiz Felipe (Kisvárda)

Ezúttal a korábbiaknál kevesebb dolog akadt, de így is bemutatott két nagy bravúrt. A mérkőzés elején még 0-0-nál Latifi ziccerét fogta, majd Urblík szabadrúgását tolta ki.

Bohdan Melnyik (Kisvárda)

A 22 éves ukrán védő nagyon érett futballt mutatott. Kiválóan megoldotta a védekezőfeladatát és a támadásokat is hatékonyan segítette. Pontosan játszotta meg a labdákat, az esetek 85 százalékéban saját emberhez passzolt. Teljesítményére a második félidő elején tette fel a koronát, amikor egy kijátszott akció végén megszerezte csapata harmadik találatát.

Szalai Attila (Mezőkövesd)

Annak ellenére, hogy már a hatodik percben sárga lapot kapott, végig kellő határozottsággal és keménységgel játszott, több fontos szerelést is bemutatott. A 66. percben Rácz óriási ziccerénél blokkolni tudott az ötösön állva, valamint több fejpárbajt is megnyert, a kapott gólokról nem tehetett.

Lasha Dvali (FTC)

A Fradi középső védője ezúttal a szélen kapott lehetőséget, ahol szintén megállta a helyét. Az első percben egy távoli lövése Lenzsér lábáról pattant a kapuba, amivel gyorsan vezetést szereztek a hazaiak. A grúz játékos csapata legjobbja volt, a támadópasszainak több mint 90 százalék pontos volt.

Ferenczi János (DVSC)

A Loki védője pályafutása egyik legjobb mérkőzését játszotta, két jól eltalált ballábas lövésével 20 perc után már 2-0-ra vezetett a Loki. A második félidőben pedig kiosztott egy pazar gólpasszt Bódinak.

Bódi Ádám (DVSC)

Remekül mozgatta csapatát. Az első gól előtt nagyon okosan szöktette Bényeit, aki visszagurított, Ferenczi pedig kilőtte a bal sarkot. A második félidőben ő biztosította be csapata győzelmét egy szép kapáslövéssel a meccsnek egy olyan szakaszában, amikor levegőben lógott az MTK egyenlítése.

Gosztonyi András (Kisvárda)

Ő szerzett vezetést csapatának egy 18 méteres szabadrúgásból, miután mesterein csavart a léc alá. Ezt követően is nagy kedvvel futballozott, volt egy remek labdaszerzése, majd kihagyhatatlan helyzetbe hozta Ilicet, aki azonban elhibázta a ziccert.

Lucas (Kisvárda)

A várdaiak egyik legjobbja volt, hatékonyan segítette a támadásokat, labdái pontosak voltak. A harmadik gól előtt sakk-matt akció végén gólpasszt adott Melnyiknek.

Rui Pedro (Haladás)

A portugál középpályás hetek óta a Hali húzóembere, ezúttal is nyerőembernek bizonyult. Előbb adott egy remek ziccerpasszt Rabusicnak, aki azonban nem tudott élni a lehetőséggel, majd a szünetet követően közelről megszerezte csapata győztes találatát.

Gheorge Grozav (Kisvárda)

Nálunk a román középpályás a forduló játékosa. Hatalmas érdemei voltak abban, hogy csapata magabiztos győzelmet aratott Felcsúton. Előbb róla állították ki Sóst, majd nem sokkal később egy szép szóló után 20 méterről kilőtte a jobb sarkot. Ezt követően is nagy kedvvel futballozott, remekül irányította társait.

Zsótér Donát (Újpest)

Csak a második félidőre állt be, de így is nyerőembernek bizonyult. A mérkőzés hajrájában elvette a tétovázó Iszlaitól a labdát és 30 méterről a kapuba ívelt, fontos három ponthoz juttatva ezzel az újpestieket.

A forduló cseréje: Böde Dániel (FTC)

Az elmúlt időszakban kevesebb lehetőség jutott neki, most azonban bizonyított. A 73. percben állt be, majd hét perccel később kialakította a 3-0-s végeredményt, miután 6 méterről higgadtan gurított a bal sarokba.

A forduló edzője:Dajka László (Kisvárda)

Fontos kiesési rangadót nyert meg csapatával magabiztosan. Ugyan a korán jött kiállítás nagyban befolyásolta a mérkőzés kimenetelét, de ettől függetlenül is végig bátor támadójátékot mutattak be a kisvárdaiak.

Neked ajánljuk
Átigazolások
Légiósok
Dárdai Bence
A hírek szerint a Liverpool és a Manchester United is szeretné leigazolni a Hertha 18 éves német-magyar támadó középpályását, Dárdai Bencét.
Tiszakécske
Edzőváltás
A Csakfoci korábbi hírének megfelelően távozott a Tiszakécske éléről Kis Károly vezetőedző, utódja Balogh Pál lett.
Kecskemét
Szerződéshosszabbítás
A Kecskeméti TE meghosszabbította Szabó Alex szerződését.
Tovább az összes átigazoláshoz