Az örökrangadó és Horváth Ferenc első győzelmének főszereplői is a forduló válogatottjában - itt a csapat

Az élvonal 23. fordulóját követően ismét összeszedtük, mely játékosok teljesítettek a legjobban honlapunk megítélése szerint.
Nyikes Zoltán 2021. március 1., hétfő 20:11
Az élvonal 23. fordulóját követően ismét összeszedtük, mely játékosok teljesítettek a legjobban honlapunk megítélése szerint.
Szerző: Nyikes Zoltán 2021. március 1., hétfő 20:11

NB I, a 23. forduló válogatottja

Bese (Budafok) - Farkas (Mezőkövesd), Nagy Zs. (MTK), Tamás (Honvéd) - Ihrig-Farkas (Budafok), Nego (Fehérvár), Mitrovic (Újpest), Schön (MTK) - Beridze (Újpest), Gazdag (Honvéd), Zubkov (Ferencváros)

Bese Balázs (Budafok)

Kapott gól nélkül lehozta az első NB I-es mérkőzését. Nem látszódott rajta a megilletődöttség, magabiztosan irányította a védelmét, ha kellett, jól avatkozott közbe. Az első félidőben bravúrral ütött ki egy távoli bombát.

Farkas Dániel (Mezőkövesd)

Elnyűhetetlenül zakatolt fel-alá a jobb oldalon sok jó csele, beadása volt, a végén ő mentett pontot a kövesdieknek.

Nagy Zsombor (MTK)

Az első félidőben - ahogy a társainak sem - nem ment neki jól a játék, de fordulás után alaposan feljavult a teljesítménye. Négy ferencvárosi védő közé berobbanva szerezte meg élete első NB I-es gólját, amivel az MTK visszajött az örökrangadóba. A második félidőben sokkal határozottabban játszott a mindig gólveszélyes ferencvárosi támadókkal szemben.

Tamás Krisztián (Honvéd)

Rengeteget dolgozott, hatékonya segítette a támadásokat, a beadásai pontosak voltak. Az első gólt megelőzően egy remek csel után ívelt Gazdag fejére.

Ihrig-Farkas Sebestyén (Budafok)

A Kisvárda elleni meccs legjobbja volt. Előbb szerzett egy gólt szinte az alapvonalról, majd egy perccel később az ő labdaszerzését követően növelte előnyét az újonc. A végén kicselezett három védőt, lövését bravúrral védte Dombó.

Loic Nego (Fehérvár)

Főleg a támadásban jeleskedett, már az első félidőben is volt egy helyzete, de az még kimaradt. A 78. percben azonban eldöntötte a meccset, ezzel fontos három ponthoz juttatta csapatát.

Nikola Mitrovic (Újpest)

Ezúttal is igazi vezére volt a kiesés ellen menekülő csapatnak. Szinte minden támadás rajta keresztül futott végig, a második és a harmadik találatot ő készítette elő.

Schön Szabolcs (MTK)

A hazaiak legveszélyesebb embere volt. Eleinte ő is csak kereste önmagát, de aztán társaival együtt feljavult. Különösen jól teljesített az egy az egy elleni szituációk során, legalább 3-4 alkalommal jutott át szép szólóval ellenfelein, megbontva ezzel a Fradi védelmét, így komoly érdemeket szerzett abban, hogy döntetlenre mentette a hazai csapat az Örökrangadót.

Giorgi Beridze (Újpest)

A grúz támadó volt a Paks elleni meccs embere. Nem tudtak vele mit kezdeni a védők, többször került helyzetbe, adott egy gólpasszt, majd ő juttatta vezetéshez a lilákat.

Gazdag Dániel (Honvéd)

A Puskás Akadémia elleni mérkőzés hőse volt. Ezúttal csatárként szerzett két gólt a középpályás. Az első félidőben védhetetlenül fejelt a felcsútiak kapujába, a második játékrészben pedig magabiztosan értékesített egy 11-est.

Oleksandr Zubkov (Ferencváros)

Már az első percben lőtt egy bombagólt 17 méterről, majd a félidő közepén szerzett egy higgadt találatot is és úgy tűnt eldöntötte az örökrangadót. Nem rajta múlt azonban, hogy az MTK végül kétgólos hátrányból is felállt.

A forduló cseréje: Szakály Péter (Újpest)

A 88. percben állt be, a 92. percben pedig egy szép egyéni teljesítmény után eldöntötte a meccset.

A forduló edzője: Horváth Ferenc (Honvéd)

Az első perctől látszott, hogy nyerni ment a Honvéd Felcsútra. A bekapott gól sem törte le a csapatot. Bátor támadójátékot mutattak be a kiespestiek, Gazdag egy sorral előrébb tolása pedig nyerő húzásnak bizonyult.

Neked ajánljuk
Átigazolások
A Dortmund is vinné
Kerkez Milos
A TEAMtalk szerint az angol topcsapatok mellett már egy német gigász is szerződtetné a magyar válogatott védőt.
Diósgyőr
Gera kipróbálná magát külföldön
Gera Dániel elmondta, ha rajta múlik, Magyarországon belül már nem szeretne váltani, külföldön viszont még kipróbálná magát. (M4 Sport)
DVSC
Máté Csaba marad
Máté Csaba vezetőedző menesztése egyelőre nincs napirenden - írja az Index, amely szerint pénzbüntetést azonban kaphat a csapat.
Tovább az összes átigazoláshoz