Fotó: dvtk.eu

A DVTK új igazolása a szezonkezdésről: "Azt gondolom, senki nem várt tőlünk ilyen nagyszerű teljesítményt"

Alex Vallejo szerint jó irányba tart a DVTK, és ki kell tartani a saját játékuk mellett.
Póczik Dávid 2023. szeptember 6., szerda 12:40
Fotó: dvtk.eu
Alex Vallejo szerint jó irányba tart a DVTK, és ki kell tartani a saját játékuk mellett.
Szerző: Póczik Dávid 2023. szeptember 6., szerda 12:40

A hétvégén az MTK Budapest otthonában szenvedte el az első idegenbeli vereségét a Diósgyőri VTK, amely négy mérkőzés után először maradt pont nélkül az NB I-ben. A miskolciak nyári szerzeménye, Alex Vallejo a dvtk.eu-nak értékelte a piros-fehérek eddigi teljesítményét, és az MTK elleni bajnokit.

Senki sem lehet boldog egy vesztes mérkőzést követően, mert az eredmény arra utal, hogy sok mindent rosszul csináltunk, vagy legalább is nem úgy, ahogy elterveztük. A mérkőzés elején gólt kaptunk egy nagy hibából, mert a rögzített játékhelyzetekre fel lehet készülni.

- A játékrész végén viszont egyre veszélyesebben támadtunk, sok helyzetet alakítottunk ki, és Rudi Pozeg előtt még ziccer is adódott. A második félidőre sem mondom azt, hogy a miénk lett volna, pedig mentünk előre, sorra dolgoztuk ki a helyzeteket, ami ezúttal kevésnek bizonyult. Egy gólt szereztünk, de az nem lett elég semmire. A mérkőzés után mindig kielemezzük a találkozó eseményeit. Most úgy érzem, nem igazán működött a letámadásunk, nem tudtuk idejében megakasztani az MTK támadásépítését. A második félidőben pedig több veszélyes kontrát is vezettek, ami az erősségüknek számít.

A Diósgyőr szépítő gólját szerző Vallejo szerint az együttes várakozáson felül kezdte a 2023/2024-es bajnokságot.

- Becsvágyónak kell lenni, nem elégedhetünk meg azzal, amit elértünk, de azt gondolom, senki nem várt tőlünk ilyen teljesítményt. Egy újonccsapat elleni vereség után könnyen jönnek a negatív gondolatok, de véleményem szerint nagyszerűen kezdtük a bajnokságot. A szombati vereség ellenére azt mondom, jó irányba indultunk el, és ki kell tartani a saját játékunk mellett.

Olvastad már?
Hivatalos: 6-szoros válogatott hátvéd a ZTE újabb nyári érkezője
Todor Todoroski a Zalaegerszeg együttesében folytatja pályafutását.
Elolvasom
Átigazolások
Videoton FC Fehérvár
Több távozó is lehet
A Csakfoci információi szerint máris megkezdődött a keret átalakítása az NB II-ben szereplő Videoton FC Fehérvárnál, így több játékos távozhat a csapattól.
Szpartak Moszkva
Stankovic-Csercseszov csere?
Az orosz Sport-Express információi szerint Sztanyiszlav Csercseszov is jelölt lehet Dejan Stankovic utódjának a Szpartak Moszkvánál.
Videoton
Újra Pető az edző
Hivatalossá vált, amit a Csakfoci előre jelzett: újra Pető Tamás irányíthatja a fehérvári csapatot.
Tovább az összes átigazoláshoz