A Dunaszerdahely négy nap alatt a Fradival és a Vidivel is összecsap

Mindkét magyar élcsapattal találkozik majd június utolsó hetében a szlovák bajnokságban történelmi sikert elérő DAC. 
Dudás Gábor 2018. június 5., kedd 18:46
Mindkét magyar élcsapattal találkozik majd június utolsó hetében a szlovák bajnokságban történelmi sikert elérő DAC. 
Szerző: Dudás Gábor 2018. június 5., kedd 18:46
A legfrissebb hírekért kövess minket a Csakfoci Google News oldalán is!

Az már korábban ismertté vált, hogy a Ferencváros a 2018/19-es idény előtt felkészülési mérkőzést játszik a DAC ellen Dunaszerdahelyen, a MOL Arénában. A találkozó június 30-án, szombaton 19.00-kor kezdődik.

Ma a Videoton is bejelentette, hogy megmérkőzik a szlovák bajnokságban bronzérmet szerzett, ezzel 25 év után nemzetközi kupaindulást elért csallóközi gárdával:  a magyar bajnok az ausztriai edzőtábor alatt, június 26-án csap össze a DAC-cal.

A pontos helyszínről később tájékoztatják a szurkolókat.

A fehérváriak július 10-11-én kezdik meg szereplésüket a Bajnokok Ligája selejtezőiben, míg a DAC és az FTC július 12-én lép majd először pályára az Európa Liga első kvalifikációs fordulójában. Mindkét sorozatban június 19-én tartják meg a sorsolást.

Olvastad már?
BL, EL: A Vidi a szlovák bajnokkal is kezdhet, a Fradi és az Újpest a Partizannal is összefuthat
Három magyar kupainduló kiléte már biztos, de közülük csak a bajnok Videoton várhatja viszonylag "könnyebb" helyzetből a sorsolást. Az FTC és az Újpest viszont akár rögtön kemény ellenfelet kaphat.
Elolvasom
Átigazolások
Vasas
Eldőlt Erős sorsa
Erős Gábor a Vasas klubhonlapjának nyilatkozott és pontot tettek a péntek este történtek végére.
Vasas
Erős Gábor lemond?
Úgy tudjuk, már élő adásban is szerette volna jelezni a távozási szándékát Erős Gábor. Cikkünkből kiderül, mi és hogyan zajlott pontosan a mérkőzés után.
Légiósok
Willi Orbán
Sajtóhírek szerint Willi Orbán szerződéshosszabbítása a levegőben lóg Lipcsében.
Tovább az összes átigazoláshoz