Fotó: BOON

300 millióból újul meg a borsodi fellegvár stadionja

Már meg is kezdődtek a munkálatok.
Budai László 2026. április 8., szerda 15:31
Fotó: BOON
Már meg is kezdődtek a munkálatok.
Szerző: Budai László 2026. április 8., szerda 15:31

Húsvét után elkezdődött a sok nagy mérkőzést és emlékezetes pillanatot nyújtó Ózdi Városi Stadion felújítása. Első ütemben 300 millió forintot fordíthatnak a létesítmény fejlesztésére. Ebből az összegből olyan – kötelezően előírt – munkákat végeznek el, amelyet a Magyar Labdarúgó Szövetség feltételként támasztott a Sajóvölgye Focisuli felé annak érdekében, hogy az NB III-as együttes a következő években is a centerpályán fogadhassa az ellenfeleit - írja a BOON.

Megvalósul a hosszú egyenesben lévő lelátó rekonstrukciója. A betont részben elbontják, majd új lábazatot kap, ezután ötszáz ülőhelyet alakítanak ki. A szemközti részen a vendégdrukkerek számára egy kétszáz fős szektort hoznak létre. Megújítják a sajtóhelyeket, az éppen aktuális eredményt pedig egy 24 négyzetméteres ledfalon tudják majd feltüntetni. A stadion teljes körbekerítése is része a projektnek, beléptető kapukat telepítenek és a klubépület is átesik egy kisebb ráncfelvarráson.

Olvastad már?
Reagált az MLSZ a választásokkal kapcsolatos cikkünkre
Az MLSZ Kommunikáció kedd késő este hivatalos levélben reagált délelőtt megjelent cikkünkre, azt kérve, hogy soraik mielőbbi közreadásával segítsük az olvasók tájékoztatását. Ezt az alábbiakban megtesszük.
Elolvasom
Átigazolások
Nyíregyháza
Bódog távozhat?
A Nyíregyháza Spartacus vezetőedzője, Bódog Tamás az M4 Sport kamerái előtt elmondta, tárgyalt a tulajdonossal, de nem sikerült megállapodniuk a folytatásról.
Újpest
Még igazolnak a Bundesligából?

A német Arne Maier szerint a klub komoly ambíciókkal építkezik és Dárdai Pál sportigazgató további Bundesliga-játékosokat is Magyarországra csábíthat.

DVTK
Szerződéshosszabbítás
A DVTK saját nevelésű szélsővédője, Szakos Bence 2029-ig meghosszabbította szerződését a klubbal.
Tovább az összes átigazoláshoz