ANGLIA
Arsenal: Kiemelt figyelemmel kísérik az Ajax 18 éves holland középpályásának, Sean Steurnek a fejlődését. (Teamtalk)
Manchester United: A 34 éves brazil középpályás, Casemiro Európában szeretné folytatni pályafutását, miután nyáron lejár szerződése az Old Traffordon - Olaszország lehetséges célállomásként merült fel. (Star) A United a nyáron el kívánja adni kameruni kapusát, Andre Onanat, azonban jelentősen kevesebbet kaphat érte, mint amennyit (50 millió fontot) 2023-ban fizetett érte az Internek. (Talksport) Ugyanakkor Onana – aki jelenleg kölcsönben a Trabzonspornál szerepel – szeretné visszaszerezni helyét a Manchester United elsőszámú kapusaként, és bízik benne, hogy erre lehetőséget is kap majd. (The Guardian) Az MU közben megállapodott arról, hogy nyáron 4,3 millió fontért eladja török tartalékkapusát, Altay Bayındırt a Beşiktaşnak. (Fanatik / Metro)
Liverpool: Áttörés Szoboszlai ügyében - itt a hír, amelyre sokan vártak
Mohamed Salah kész kitölteni szerződését a Liverpoolnál (amely a következő szezon végéig érvényes), amennyiben a nyáron nem valósul meg a szaúdi ligába történő átigazolása (Football Insider) A német játékosügynök, Volker Struth elmondta, hogy tavaly nyáron felajánlotta Florian Wirtz játékjogát a Real Madridnak, mielőtt a középpályás 116 millió fontért a Bayer Leverkusentől a Liverpoolhoz igazolt volna. (Phrasenmaher / Mirror)
SPANYOLORSZÁG
Barcelona: Hansi Flick 110 millió eurós átigazolási keretet kaphat, amennyiben az egyik jelölt, Marc Ciria megnyeri a klubelnöki választást. A Barcelona pénzügyi helyzete közismerten nehéz, ezért Flick eddig nem tudta úgy megerősíteni a keretet, ahogyan szerette volna. Ciria azonban azt állítja, megválasztása esetén jelentős forrásokat tud biztosítani az átigazolásokra.
"A digitális megoldások és a pénzügyi átszervezés alkalmazásával szabadon felhasználható 110 millió eurót tudok biztosítani a sportszakmai vezetés számára a nyáron – mondta Ciria a katalán Sportnak.
Hozzátette, Flick megkapná a szükséges pénzügyi mozgásteret: "Azt fogom mondani Flick úrnak: itt van a pénzügyi fair play, menjünk és szerezzük meg azt a játékost, aki teljessé teheti azt a fiatal generációt, amely megnyerheti a következő Bajnokok Ligáját.”
Ciria beszélt Lionel Messiről is, és kijelentette, hogy az argentin klasszis távozása volt a klub történetének legnagyobb stratégiai hibája. „A Barcelona történetének legfontosabb stratégiai hibája Messi elengedése volt – nemcsak a pályán nyújtott teljesítménye miatt, hanem a kereskedelmi és globális jelentősége miatt is. Messi még ma is több mezt ad el világszerte, mint bárki más, pedig egy kisebb bajnokságban játszik” – fogalmazott.
Real Madrid: Raúl Asencio, a Real középhátvédje ijesztő sérülést szenvedett a Benfica elleni , szerdai Bajnokok Ligája-visszavágón, miután csapattársával, Eduardo Camavingával ütközött, emiatt azonnal le is kellett cserélni, és hordágyon, nyakmerevítőt viselve vitték le a pályáról.
A mérkőzést követően már Álvaro Arbeloa vezetőedző is igyekezte megnyugtatni a szurkolókat, mondván nincs nagy baj a kórházba szállított fiatal bekkel, majd maga Raúl Asencio is megerősítette, hogy szerencsésen megúszta a csúnya ütközést.
Raul Asencio's collision with Camavinga
by
u/notaghostofreddit in
soccer
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Atlético Madrid: Az MLS-ben szereplő Orlando City hároméves szerződést ajánlott a 34 éves francia támadónak, Antoine Griezmannnak, aki döntése előtt egyeztet jelenlegi klubjával is. (Fabrizio Romano)
Almería: Az ötszörös aranylabdás Cristiano Ronaldo huszonöt százalékos részesedést vásárolt a spanyol másodosztályú labdarúgó-bajnokságban szereplő UD Almeríában. A portugál csatár, aki a Real Madrid légiósaként kilenc éven keresztül futballozott Spanyolországban, a CR7 Sports nevű cégén keresztül fektetett be az egyesületbe.
"Az Almería erős alapokkal és egyértelmű növekedési potenciállal rendelkező klub, és szeretnék együttműködni a vezetőséggel, hogy támogassam a növekedés új szakaszában" - mondta a 226-szoros portugál válogatott a klub által megosztott nyilatkozatban. Az egyesület 2024-ben kiesett a spanyol élvonalból, tavaly pedig a szaúdi székhelyű SMC Group tulajdonába került. A felek nem hozták nyilvánosságra az üzlet pénzügyi feltételeit. Az Almería jelenleg a harmadik helyen áll a spanyol másodosztályban. (MTI)
OLASZORSZÁG
Internazionale: Három alapember, Marcus Thuram, Denzel Dumfries és Nicoló Barella is távozhat nyáron az Intertől, miután a milánói gárda jelentős bevételtől esett el a norvég Bodö/Glimt elleni korai BL-kieséssel. A hírek szerint az előző idénybeli, dőntővel zárult szezonban az Inter mintegy 137 millió euróval gazdagodott, ebben az idényben viszont "csak" 66 millióval, ezért kell eladnia a klubnak néhány piacképes játékost. Emellett több futballistának is csökkenthetik a bérét. (La Repubblica)
Juventus: A Juventus meghosszabbította Carlo Pinsoglio szerződését, így a saját nevelésű kapus a következő szezonban is a torinói klubnál marad. Pinsoglio 2010-ben került fel az első csapathoz, de ezt követően hét évet töltött kölcsönben alacsonyabb osztályú együtteseknél – többek között a Pescara, a Modena, a Livorno és a Vicenza színeiben –, mielőtt 2017-ben visszatért volna a Juventushoz.
AC Milan: Massimiliano Allegri fontolgatja, hogy a szezon végén távozik a AC Milan kispadjáról, annak ellenére, hogy a csapat jó úton halad a Bajnokok Ligája-indulás felé. A Milan ugyan nem tudja tartani a lépést az éllovas Interrel a bajnoki címért folytatott versenyben, de Allegri irányítása alatt stabil szezont fut. A tréner azonban bizonytalan a jövőjét illetően, mivel elégedetlen a klubon belüli viszonyokkal.
A beszámolók szerint Allegri elsősorban a vezetőség működésével kapcsolatban fogalmazott meg kétségeket: úgy érzi, nincs egyértelmű döntéshozatali lehetősége, és nem világos számára, pontosan kivel kell egyeztetnie. Emellett az átigazolási döntések egy részével sem ért egyet, és nem alakult ki szoros munkakapcsolata a klub tanácsadójával, Zlatan Ibrahimovićsal, valamint a vezérigazgatóval, Giorgio Furlanival sem. A háttérben az is feszültséget okozhat, hogy a Milan jelentős összegeket költött olyan játékosokra, akik nem feltétlenül az edző első számú kérései voltak, miközben Allegri régóta szeretne egy klasszikus középcsatárt igazolni.
Az olasz szakember korábban kétéves szerződést írt alá, amely további egyéves opciókat tartalmaz, ezek azonban csak bajnoki cím esetén lépnének automatikusan életbe. Mivel a megállapodás nem hosszú távú, a felek viszonylag könnyen külön utakon folytathatják. Allegri jelenlegi fizetése évi 5,5 millió euró bónuszokkal együtt. (Sportitalia / Il Messaggero)
NÉMETORSZÁG
Borussia Dortmund: Akár a teljes összeomlás is bekövetkezhet Dortmundban Az Atalanta elleni, drámai BL-kiesés miatt, Nico Schlotterbeck, Felix Nmecha, Serhou Guirassy és Karim Adeyemi is távozhat az idény végén az elzárt pénzcsap eredményeként. (Bild)
RB Leipzig: Felröppent a hír, hogy akár már idén nyáron távozhat a Red Bull kötelékéből Jürgen Klopp, noha a német szakember eredetileg 2029-ig szóló hosszú távú megállapodást kötött a vállalattal.
A Salzburger Nachrichten beszámolója szerint a Red Bull vezetése nem gördítene akadályt Klopp elé, ha vissza akarna térni az edzősködéshez. Bár a klubhálózat sporteredményeivel összességében elégedettek, a jelentés szerint többen úgy vélik, Klopp hatása eddig nem volt annyira meghatározó, mint amire számítottak. A zászlóshajónak számító RB Leipzig például lemaradt a Bajnokok Ligája-indulásról az előző idényben, és idén is hullámzó teljesítményt nyújt, míg a Red Bull Salzburg nemrég edzőt váltott.
A sajtó szerint már Klopp esetleges utódjáról is zajlanak belső egyeztetések, és az egyik esélyes jelölt Oliver Glasner, aki a nyáron távozik a Crystal Palace kispadjáról.
A Red Bull vezérigazgatója, Oliver Mintzlaff ugyanakkor határozottan cáfolta az értesüléseket. A Transfermarktnak úgy nyilatkozott: „Ez teljes képtelenség és minden alapot nélkülöz. Rendkívül elégedettek vagyunk Jürgen Klopp munkájával, folyamatos kapcsolatban áll edzőinkkel és sportigazgatóinkkal, és hosszú távon fejleszti a Red Bull futballfilozófiáját.”
Eintracht Frankfurt: A Frankfurt 22 éves német védője, Nnamdi Collins iránt az Arsenal, a Liverpool, a Manchester City, a Newcastle United, a Brighton és a Brentford is érdeklődik a Premier League-ből. (Teamtalk)