ANGLIA
Chelsea: Nem vicc, a Chelsea előtt ez legutóbb a Vasasnak sikerült Európában!
Newcastle United: Az NU vizsgálja annak lehetőségét, hogy visszahozza korábbi játékosát, a 22 éves angol válogatott középpályást, Elliot Andersont, akit 2024-ben adott el a Nottingham Forestnek. (i Paper)
Sandro Tonali 2029-ig meghosszabbította szerződését a Newcastle Uniteddel, az új megállapodás pedig egy további évre szóló opciót is tartalmaz. Az olasz középpályás még az illegális fogadás miatt kapott eltiltása alatt írta alá titokban az új kontraktust, hogy megvédje a klubot anyagilag, mivel a „szarkák” közel tíz hónapig nem számíthattak rá. A 25 éves játékosnak így még három és fél éve van hátra a szerződéséből, az opcióval együtt pedig akár 2030-ig is Newcastle-játékos maradhat. A hír megnyugtathatja a szurkolókat, akik attól tartottak, hogy a klub kénytelen lesz eladni Tonalit a következő nyáron. (Sky Sports)
Manchester United: A United továbbra is érdeklődik a német válogatott védekező középpályás, Angelo Stiller iránt, de a Stuttgart az értesülések szerint 50 millió eurónál is magasabb összeget kérhet érte. (Sky) A klub másik célpontja az Atlético Madrid 25 éves középpályása, Conor Gallagher, akit a 20 éves Kobbie Mainoo esetleges távozása esetén látnának utódként az Old Traffordon. (Football Insider) Eközben a 32 éves Harry Maguire ingyen távozhat a Manchester Unitedtől jövő nyáron, mivel a klub eddig nem kínált neki új szerződést. (Mail)
Aston Villa: A Villa és a Newcastle United is érdeklődik a Porto 21 éves spanyol csatára, Samuel Omorodion iránt, aki korábban közel állt a Chelsea-hez, és tárgyalásokat is folytatott a Nottingham Foresttel. (A Bola)
Crystal Palace: A 28 éves francia csatár, Jean-Philippe Mateta távozni akar a Palace-tól, és a hírek szerint a Manchester United, a Newcastle United és a Tottenham is lehetséges célállomásként merült fel. (Caught Offside)
West Ham United: A West Ham szemet vetett a Manchester United holland támadójára, Joshua Zirkzee-re, és kölcsönben próbálhatja megszerezni a 24 éves játékost januárban. (i Paper)
Leeds United: A mindössze 16 éves angol támadó középpályás, Samuel Alker még nem egyezett meg a Leeds Uniteddel a profi szerződéséről, amelyet 17. születésnapján írhatna alá márciusban – a Borussia Dortmund és a Bayer Leverkusen is figyelemmel kíséri a helyzetét. (Mail)
SPANYOLORSZÁG
Real Madrid:Egy olasz játékosügynök szerint a Real Madrid vezetőedzője, Xabi Alonso annyira szeretné leigazolni a Juventus 100 millió euróra taksált török tehetségét, Kenan Yildizt, hogy a keret bármelyik játékosát hajlandó lenne eladni érte – egyetlen kivétellel. A beszámoló szerint Alonso rendkívül nagyra tartja a 19 éves támadót, akit a jövő egyik legnagyobb európai ígéretének tartanak. A spanyol szakember állítólag mindenáron Madridba akarja csábítani Yildizt, és a klubvezetésnél is sürgeti az üzletet. A forrás nem nevezte meg, hogy ki az az egyetlen játékos, akit Alonso semmiképp sem engedne el, de spanyol sajtóhírek szerint valószínűleg Jude Bellinghamről van szó.
Atlético Madrid: Julián Álvarez úgy döntött, hogy 2026-ban elhagyja az Atlético Madridot, miután a klub elmúlt évi hanyatlása meggyőzte arról, hogy kinőtte a csapatot. A Barcelona az egyik olyan csapat, amely szívesen szerződtetné, bár az ára meghaladhatja a 150 millió eurót. (Sport)
Real Sociedad: A CaughtOffside információi szerint a Manchester United is érdeklődik a Real Madrid fiatal brazil csatára, Endrick iránt, de jelenleg nem az angol klub számít a legnagyobb esélyesnek a megszerzésére. A 19 éves támadót a Real Sociedad viheti kölcsönbe januárban, mivel a két spanyol klub között kiváló kapcsolat áll fenn, és a madridiak előnyben részesítenék, ha a játékos Spanyolországban maradna. Endrick tavaly érkezett a Realhoz a Palmeirastól, de Xabi Alonso kinevezése óta teljesen kikerült a keretből – az idei szezonban egyetlen mérkőzésen sem lépett pályára. A fiatal támadó kölcsönadása így szinte biztosnak tűnik a téli átigazolási időszakban, a Sociedad mellett pedig a Lille, a Monaco, a Bayer Leverkusen és a Porto is figyelemmel kíséri a helyzetét.
Barcelona: A Barca holland középpályása, Frenkie de Jong kénytelen volt idő előtt befejezni a csütörtök délelőtti edzést – számolt be róla Carlos Monfort, a Diario Sport újságírója. A beszámoló szerint a La Liga-címvédő játékosa valamilyen kisebb sérülés miatt hagyta el a pályát, de a klub egyelőre nem adott hivatalos tájékoztatást az állapotáról. A katalánok éppen a szezon eddigi legfontosabb meccsére készülnek, így de Jong váratlan kiválása komoly aggodalomra ad okot a hétvégi rangadó előtt.
OLASZORSZÁG
AC Milan: A 27 éves angol válogatott védő, Fikayo Tomori szerződéshosszabbításról tárgyal a Milannal, és kijelentette, hogy nem szeretné elhagyni az olasz klubot. (Fabrizio Romano)
NÉMETORSZÁG
Bayern München: A Bayern sportigazgatója, Max Eberl elárulta, hogy a 23 éves francia szélső, Michael Olise – akit több klubbal is szóba hoztak – nem rendelkezik kivásárlási záradékkal jelenlegi, 2029 júniusáig szóló szerződésében. (TalkSport)
Borussia Dortmund: A Dortmund azt fontolgatja, hogy kölcsönadja a 20 éves angol középpályást, Jobe Bellinghamet, akit a klub a nyáron szerződtetett a Sunderlandtől. (Football Insider)
VILÁGFOCI
Inter Miami: Lionel Messi 2028-ig meghosszabbította a szerződését az észak-amerikai labdarúgó-bajnokságban (MLS) szereplő Inter Miami csapatánál. A nyolcszoros aranylabdás sztár azt már korábban kijelentette, hogy a floridai együttes lesz az utolsó klubja, a mostani megállapodás pedig egyértelművé tette, egyelőre nem tervezi a visszavonulást. Az argentin válogatottat 2022-ben világbajnoki címre vezető Messi 38 évesen az MLS alapszakaszának legeredményesebb játékosa volt 29 góllal. Vezérletével csapata a keleti főcsoport harmadik helyén végzett, a pénteken kezdődő rájátszás első fordulójában pedig a Nashville lesz az ellenfele. Az MLS számára is kedvező hír a hosszabbítás, mert Messi jelenlére fenntartja az érdeklődést a sportág iránt a tengerentúlon, ami rendkívül fontos, mivel jövőre az Egyesült Államok, Kanada és Mexikó közösen rendezi a világbajnokságot. (MTI)


