A Kitchee a végig pályán lévő Vadócz Krisztiánnal a csapatban magabiztosan győzött a Hong Kong-i élvonalban, és az utolsó fordulóra maradt a bajnoki cím eldöntése.
A Vadócz Krisztiánnal felálló Kitchee magabiztos, 3-0-s győzelmet aratott a South China otthonában rendezett Hong Kong-i bajnoki mérkőzésen. A vendégek fél óra alatt kétgólos előnyre tettek szert, majd a 76. percben szerezték meg harmadik góljukat. A magyar középpályás végig a pályán volt.
A Kitchee győzelmének köszönhetően 48 ponttal a második helyen áll, a 49 pontos Eastern AA mögött. Így nagyon izgalmasra sikerült a hajrá, hiszen Vadóczék az utolsó fordulóban az első helyezett ellen játszanak, és ha győznek, bajnokok. Minden más eredmény a riválisnak kedvez.
Átigazolások
NB III
Urbán Flórián
Hivatalossá vált, hogy Urbán Flórián lett a BKV Előre vezetőedzője.
Portsmouth
Kosznovszky marad
John Mousinho vezetőedző szerint a már labdás edzéseket végző Kosznovszky Márkra felépülése után is az első csapatnál számítanak majd. (The News)
Ex-Fradi
Keane végre a PL-ben?
A Ferencváros korábbi trénere, Robbie Keane lehet a Crystal Palace egyik kiszemeltje, amennyiben a londoni klub meneszti Pierre Sage-ot.