Vadócz két góllal vette ki a részét csapata gálázásából

A magyar játékos ismét húzóembere volt a hongkongi első osztályú Kitchee-nek, amely idegenben aratott hatgólos győzelmet.
Nyikes Zoltán 2019. március 9., szombat 12:34
A magyar játékos ismét húzóembere volt a hongkongi első osztályú Kitchee-nek, amely idegenben aratott hatgólos győzelmet.
Szerző: Nyikes Zoltán 2019. március 9., szombat 12:34

A hongkongi élvonal tizenharmadik fordulójában a Vadócz Krisztián fémjelezte Kitchee a három mérkőzés óta veretlen Dreamshez látogatott.

A magyar középpályás ezúttal is a kezdőcsapatban kapott helyet, a mérkőzés első gólja pedig éppen a honfitársunk nevéhez fűződik, a Kitchee a 28. percben Vadócz góljával szerezte meg a vezetést.

A szünetig sikerült megduplázniuk az előnyt a vendégeknek, majd a második játékrészben igazi gála következett.

A 62. percig kellett várni a Kitchee újabb góljára, végül a hajrában a 83. és a 89. perc között hármat rámolt be a vendégcsapat a Dreams hálójába – Vadócz lőtte az utolsó gólt is, így a magyar játékos a duplájával keretbe foglalta a találkozót.

A Kitchee így a tabella harmadik helyére ugrott, a mögötte lévő közvetlen rivális, a Tai Po egy ponttal van lemaradva és egy mérkőzéssel kevesebbet játszott.

Neked ajánljuk
Átigazolások
Légiósok
Dárdai Bence
A hírek szerint a Liverpool és a Manchester United is szeretné leigazolni a Hertha 18 éves német-magyar támadó középpályását, Dárdai Bencét.
Tiszakécske
Edzőváltás
A Csakfoci korábbi hírének megfelelően távozott a Tiszakécske éléről Kis Károly vezetőedző, utódja Balogh Pál lett.
Kecskemét
Szerződéshosszabbítás
A Kecskeméti TE meghosszabbította Szabó Alex szerződését.
Tovább az összes átigazoláshoz