A csakfoci.hu információi szerint Nagy Gergely, a legutóbb Pakson szerepelt 25 éves, korábbi utánpótlás-válogatott kapusa Görögországban, az élvonalbeli Larissza csapatánál folytatja pályafutását.
A csakfoci.hu értesülései szerint Nagy Gergely szerdán utazik Görögországba, ahol az ilyenkor szokásos orvosi vizsgálatokon vesz majd részt, ezután írhatja alá szerződését a helyi élvonal 10. helyén álló klubbal.
Nagy 148 NB I-es, NB II-es, illetve NB III-as mérkőzésen viselhette korábban az ETO, a Dunaújváros, a Vasas és a Paks mezét, a közel 2 méter magas hálóőr magyar bajnoki bronzérmesnek is mondhatja magát.
Átigazolások
Légiósok
Kovácson a Juve szemei
A Juventus érdeklődését is felkeltette az AZ Alkmaar 19 éves magyar támadója, Kovács Bendegúz, akit Hollandiában már Zlatan Ibrahimovichoz hasonlítanak.
Kérdéses a folytatás
Csercseszov
Elképzelhető, hogy külföldi klubtól kap ajánlatot Sztanyiszlav Csercseszov, aki hétfőn távozott az orosz élvonalbeli Akhmat Grozny csapatától.
ETO
Selyem hosszabbított
2030-ig kötelezte el magát az ETO saját nevelésű védője, Selyem Bálint.