Vélhetően műteni kell a Rapid Wien magyar játékosát, Szántó Tamást.
Már többször is letette a névjegyét a bécsi zöld-fehéreknél Szántó Tamás, akiről nemrégiben a klub edzője, Goran Djuricin azt mondta, a 21 éves tehetség méltó utódja lehet Steffen Hofmannak, a klub ikonjának.
Szántó azonban kihagyta az első két bajnoki fordulót sérülés miatt, és a jelek szerint egy ideig még nem is lesz bevethető. Ágyékproblémái miatt nem számíthattak rá, úgy tűnik, elkerülhetetlenné vált a műtét. A vizsgálatok alapján sérve van a magyar futballistának, ezt pedig operációval szüntetnék meg.
Az, hogy mikor lesz újra bevethető, azt még nem tudni, de jó esély van arra, hogy szeptember vége felé már számolhatnak vele. Szántó eddig 39 mérkőzésen lépett pályára és 5 gólja van.
Átigazolások
Légiósok
Kovácson a Juve szemei
A Juventus érdeklődését is felkeltette az AZ Alkmaar 19 éves magyar támadója, Kovács Bendegúz, akit Hollandiában már Zlatan Ibrahimovichoz hasonlítanak.
Kérdéses a folytatás
Csercseszov
Elképzelhető, hogy külföldi klubtól kap ajánlatot Sztanyiszlav Csercseszov, aki hétfőn távozott az orosz élvonalbeli Akhmat Grozny csapatától.
ETO
Selyem hosszabbított
2030-ig kötelezte el magát az ETO saját nevelésű védője, Selyem Bálint.