Idegenben kapott ki a magyar játékost is bevető Dunaszerdahely.
László Csaba, a Ferencváros és az MTK korábbi vezetőedzője a Trnava elleni idegenbeli mérkőzésen mutatkozott be a DAC kispadján a szlovák bajnokságban.
A magyar tréner csapata nem kezdett jól, félóra után hátrányba kerültek, és az eredményen már nem is tudtak változtatni a találkozó végéig. A vendégeknél az 58. percben pályára lépett a nyáron igazolt, Hollandiában is megforduló Vida Kristopher is, ám a fiatal magyar támadó sem tudott segíteni csapatán.
Trnava - DAC 1-0 (Tambe 30.)
Átigazolások
Diósgyőr
Régi-új arc a stábban
Dobos Attila lesz a DVTK NB II-es csapatának erőnléti edzője, Takács Péter vezetőedző stábjában. (Diósgyőri Könyv)
Kisvárda
Egy új arc a rajton
A felkészülés hétfői rajtján csatlakoznak a kerethez a máshova kölcsönadott futballisták, az eddigi várdai kölcsönjátékosok viszont távozhatnak. Egyelőre a Dunaszerdahelyről érkező Cristián Herc tekinthető új arcnak.
NB I
Bernd Storck visszatérne
"Figyelemmel követem az NB I-et, és természetesen a válogatott meccseit. Ha olyan projekt lenne, ami felkeltené az érdeklődésemet, szívesen visszatérnék” - Bernd Storck a Nemzeti Sportnak.