Diego Maradonának, az argentinok futballsztárjának Kubában is van három gyermeke, és nyáron a szigetországba utazik, hogy hivatalosan is elismerje őket.
Ügyvédje, Matias Morla pénteken közölte, hogy az 58 éves világbajnok
DNS-tesztekkel egyértelműsíti majd az apaságot, és a nevére is veszi a három különböző nőtől született gyermeket.
Kiderült, hogy Maradona egy ideje már felvette a kapcsolatot a fiatalokkal.
A mexikói Club Dorados de Sinaloánál sportigazgatóként dolgozó ex-játékos
2000-től négy éven át Kubában élt, ahol kezeltette drogfüggőségét, és összebarátkozott az országot vezető Fidel Castróval, akinek az arcképét a lábára tetováltatta.
Maradonának más korábbi kapcsolataiból további öt gyereke született. (MTI)
Átigazolások
NB III
Urbán Flórián
Hivatalossá vált, hogy Urbán Flórián lett a BKV Előre vezetőedzője.
Portsmouth
Kosznovszky marad
John Mousinho vezetőedző szerint a már labdás edzéseket végző Kosznovszky Márkra felépülése után is az első csapatnál számítanak majd. (The News)
Ex-Fradi
Keane végre a PL-ben?
A Ferencváros korábbi trénere, Robbie Keane lehet a Crystal Palace egyik kiszemeltje, amennyiben a londoni klub meneszti Pierre Sage-ot.