Hazaigazolhat a korábbi Fradi-légiós, magyar válogatott csapattársa is lehet - sajtóhír

Fernando Gorriarán elmondása szerint visszatérhet Uruguayba, ahol a Vadócz Krisztiánt is soraiban tudó Penarol csapatában folytathatja pályafutását.
Csakfoci Admin 2021. február 22., hétfő 11:14
Fernando Gorriarán elmondása szerint visszatérhet Uruguayba, ahol a Vadócz Krisztiánt is soraiban tudó Penarol csapatában folytathatja pályafutását.
Szerző: Csakfoci Admin 2021. február 22., hétfő 11:14

Fernando Gorriarán 2017 és 2019 játszott a Ferencvárosban, ahol 52 tétmérkőzésen 4 gólt szerzett. A 26 éves középpályás a 2019/20-as idényben igazolt a mexikói élvonalban szereplő Santos Laguna együtteséhez, és mostanra az uruguayi Guillermo Almada vezetőedző irányítása alatt alapemberré nőtte ki magát.

Gorriarán a napokban interjút adott a Tirando Paredes nevű műsorban, ahol elmondta, úgy döntött, visszatér Uruguayba:

- A barátaim és a családom is Penarolból származnak. A Penarolban játszani egy álmom lenne. Megvan bennem a késztetés, hogy odaigazoljak, és remélhetőleg ez rövid idő alatt megvalósulhat.

Gorriarán távozása a Santos Lagunától nem tűnik egyszerűnek, mivel 2023 júniusáig érvényes szerződéssel rendelkezik. Ezen felül a csapat egyik legfontosabb játékosa, hiszen a mutatott teljesítményével kivívta a szurkolók elismerését.

Hozzátette: egy nap szívesen lenne uruguayi válogatott, és örömmel fogadná Óscar Tabárez szövetségi kapitány meghívóját.

- Minden nap ezért edzek és dolgozok, hogy egyszer megérkezzen az uruguayi válogatott meghívója.

A Penarol keretében szerepel a 44-szeres magyar válogatott középpályás, Vadócz Krisztián, aki így könnyen lehet, hogy egy csapatban játszhat majd a Fradi korábbi légiósával.

Átigazolások
Visszavonulás
Márkus Attila
Bejelentette visszavonulását Márkus Attila, a Nyíregyháza, a Mezőkövesd és a Békéscsaba korábbi futballistája.
Légiósok
Szabó Levente
Görögországból, Lengyelországból és az NB I-ből is érdeklődnek a német másodosztályban szereplő Eintracht Braunschweig 26 éves magyar csatára, Szabó Levente iránt. (nso.hu)
Arad
Tordai érkezett
Új kapus leigazolását jelentette be csütörtök délután az UTA: Tordai Árpád egy évre szóló, adott esetben meghosszabbítható megállapodást kötött az élvonalbeli aradi futballcsapattal.
Tovább az összes átigazoláshoz