Zsinórban nyolcadszor győzött a Kayrat, de lehet ez is kevés lesz a listavezető Astanával szemben. Elek nem a megszokott posztján játszott, de végig.
Elek Ákos csapata, a Kairat Almati 1-0-ra győzött idegenben, a sereghajtó Akzhayik ellen, a kazah élvonalbeli bajnokság vasárnapi játéknapján, így zsinórban nyolcadik sikerét aratta. A vendégek magyar középpályása végig a pályán volt, de a hivatalos összeállítás szerint középhátvédként.
Ez sem lesz elég alighanem ahhoz azonban, hogy a Kairat utolérje a Kleinheisler Lászlót is foglalkoztató Astanát, amely két fordulóval az alapszakasz vége előtt öt ponttal (48-43) vezeti a tabellát almati üldözője előtt, a harmadik Ordabasy pedig újabb öt ponttal áll (38) Elekék mögött.
Átigazolások
Korábbi gólkirály
Visszavonulás
A Paksi FC egykori NB I-es gólkirálya, Simon Attila 43 évesen bejelentette visszavonulását a labdarúgástól.
PMFC
Erősítés hátul
Az NB III-as PMFC bejelentette, hogy a szabadon igazolható, legutóbb Nagykanizsán játszó Eckl Patrik náluk folytatja pályafutását.
Légiósok
Horvátországban folytatja
A horvát élvonalbeli NK Istra 1961 akadémiáján folytatja pályafutását az NB III-as Bicskéről távozó 16 éves Csordás Benedek.