Blatter vádol: Csaltak az UEFA-sorsolásoknál!

Komoly állítások a korábbi FIFA-elnöktől.
Szerkesztő 2016. június 14., kedd 13:59
Komoly állítások a korábbi FIFA-elnöktől.
Szerző: Szerkesztő 2016. június 14., kedd 13:59

 

A hat évre eltiltott FIFA exelnök, Sepp Blatter egy argentin lapnak adott interjúban azt állította, hogy az ő ideje alatt, nem volt példa arra, hogy a sorsolásoknál csalnak, az európai szövetségnél viszont a saját szemével látta az ellenkezőjét.

Az exelnök szerint úgy manipulálják a sorsolásokat, hogy a golyókat lefagyasztják, így a húzás során nagyon könnyű megkülönböztetni egymástól a hideg és meleg golyókat.

„Sosem tapogattam a golyókat, ahogyan azt mások tették, de természetesen meg lehet jelölni őket hűtés által – mondta a svájci sportdiplomata. - A FIFA-nál ez nem fordulhatott elő, viszont a saját szememmel láttam, hogy az UEFA-nál mindez megtörtént.”

Állítása szerint a svájci és amerikai nyomozók a korrupciós ügyében nem talált semmi bizonyítékot.

„Próbáltak bizonyítékot találni az ellenem, nem sértettem meg semmilyen svájci törvényt – állítja Blatter. Egy szervezet egyébként sem lehet korrupt, csak az emberek lehetnek azok.” (m4sport.hu)

Átigazolások
Újra a Partizannál
Srdjan Blagojevic
Srdjan Blagojevicot ismét a Partizan Belgrád élére nevezték ki.
Légiósok
Sallói új szerződése
A Toronto FC hivatalosan bejelentette, hogy szerződést hosszabbított Sallói Dániellel, aki így a 2027-es MLS-szezon végéig marad a klubnál, a megállapodás pedig egy további idényre szóló opciót is tartalmaz.
ZTE
Eladás klubrekordért
Hivatalossá vált, hogy klubrekordot jelentő összegért értékesítették az MLS-be Diego Borgest, aki mindössze hat bajnokit játszott a Zete színeiben.
Tovább az összes átigazoláshoz