A botránymeccsen a magyar válogatott játékos kapta az egyiket a négy piros lapból - videó, fotók

A pályán és lefújás után is komoly izgalmakat hozott a kupameccs.
Póczik Dávid 2022. április 7., csütörtök 9:05
A pályán és lefújás után is komoly izgalmakat hozott a kupameccs.
Szerző: Póczik Dávid 2022. április 7., csütörtök 9:05
A legfrissebb hírekért kövess minket a Csakfoci Google News oldalán is!

A ciprusi kupa negyeddöntőinek visszavágóján két magyar játékos csapata mérkőzött meg egymással. Novothny Soma a kezőben kapott helyet (és a 61. percig volt a pályán) az Anorthosis csapatában, amely azt az APOEL Nicosia együttesét fogadta, melynek a tegnapi mérkőzésen Vinicius Paulo volt a csapatkapitánya.

A párharc első mérkőzését az Apoel 2-1-re meg. A szerdai visszavágó 1-0-s hazai győzelemmel ért véget, nem mindennapi körülmények között, miután az APOEL-ből négy játékost is piros lapot kapott. Az első félidőben Leo Natael és Danilo mehetett idő előtt zuhanyozni, aztán

a 68. percben a hétszeres magyar válogatott hátvédet, Vinicius Paulót állította ki a játékvezető második sárgával.

Öt perccel később Lucas is megkapta második sárgáját, így a vendégek végül hét emberrel fejezték be az összecsapást. Az összesítésben 2-2-s eredménynek köszönhetően az Anorthosis jutott tovább idegenben lőtt több góllal.

Begurult az elnök is

A lefújás után elszabadult a pokol a pályán, a vendégek (megmaradt) játékosai egy emberként akarták felelősségee vonni a játékvezetőt, Neokleous Nikolast, de még náluk is dühösebbnek tűnt az APOEL klubelnöke, Prodromos Petridis, aki mindenáron a bíró közelébe akart férkőzni, a tajtékzó vezetőt a csapat sportigazgatója, Marino Mitrou próbálta megfékezni. Az már kiderült azóta, hogy az APOEL-nél végleg feketelistára került a játékvezető, akiről hivatalosan le is iratkozik a szövetségnél a nicosiai gárda.

Az APOEL később hivatalos csatornáin úgy fogalmazott, hogy a bíró "előre megtervezett bűncselekményt" követett el csapatuk ellen.

Átigazolások
Két NB I-es csapat szeretné
David Toshevski
Az ETO FC és a ZTE FC is írásos ajánlatot tett az FCV Dender északmacedón válogatott támadójáért, David Toshevskiért.
Videoton
Kölcsönjátékos
A Videoton bejelentette, hogy a 2026/2027-es szezonban a Kispest-Honvéd FC kölcsönjátékosaként szerepel majd csapatban a 17 éves csatár, Kovács Erik.
Légiósok
Ismét Liverpoolban
Előrehaladott tárgyalások folynak Farkas Patrik visszatéréséről a Liverpoolba. A 19 éves középpályás korábban egy idényen át volt a Liverpool akadémiáján.
Tovább az összes átigazoláshoz