A fél fejjel magasabb görög Georgios Tzavellastól sem ijedt meg Dries Mertens, a belga válogatott támadója a két csapat szombati vb-selejtezőjén, kétszer is megcsavarta a bekk orrát a Napoli csillaga. Sárga lapot kapott érte a 60. percben. Tzavellas a hosszabbításban pedig piros lapot, a görögök végül kilenc emberrel szereztek pontot Brüsszelben, de nem lehettek igazán boldogok, mert a 89. percig vezettek a csoportelső ellen.
Átigazolások
Mönchengladbach
Tabakovic válthat
Bosnyák sajtóhírek szerint Haris Tabakovic felkeltette a Lille érdeklődését.
FC Winklarn
Ugrai Roland
Ugrai Roland idén télen csatlakozott FCU Winklarnhoz - derült ki az osztrák alsóbb osztályú klub Facebook-bejegyzéséből, miután a rutinos támadó súlyos térdsérülést szenvedett.
Fradi
Brazil kiszemelt?
Az azeri sajtó szerint az FTC a Qarabag 24 éves brazil védekező középpályását, Pedro Bicalhót szerződtetné a nyáron, de az Üllői129 úgy tudja, jelenleg nem aktuális az igazolás a klubnál.