Fotó: Getty Images
Danylo Ihnatenko összehozott egy 11-est a Celtic elleni meccsen, igaz, aligha csak emiatt kapott ki a pozsonyi csapat, amely 1-5-tel kezdte a BL-t.
A Slovan Bratislava sima, 5-1-es vereséget szenvedett a Celtictől a megújult Bajnokok Ligája alapszakaszának első mérkőzésén. A pozsonyiaknál kezdőként lépett pályára a Ferencváros korábbi játékosa, Danylo Ihnatenko, aki a Fradinál nem váltotta meg a világot, a szlovák klubhoz a szebb napokat is látott francia Bordeaux-tól érkezett.
Az ukrán középpályás egy igen szerencsétlen 11-est hozott össze az ellenfél számára, a skótok ezzel az értékesített büntetővel alakították 3-0-ra az állást.
Olvastad már?
Szókimondó interjú a klubtulajdonossal a bulizó magyarokról és a román ellentétről: “Soha többé nem fogok hinni egyik játékosnak sem”
Nemrégiben Varga Kevin és Kecskés Ákos távozása komoly fegyelmi vétségek következménye volt a Sepsi OSK-nál. A klubelnök, Diószegi László elmondása szerint bár a játékosoktól jó viszonyban váltak el, a szabályszegés miatt kénytelenek voltak szerződést bontani velük, annak ellenére, hogy Bernd Storck nem küldte volna el őket. A háromszéki klub elnöke a csakfoci.hu-nak nyilatkozott a román-magyar ellentétről, a Sepsi különleges identitásáról és egy nagy port kavart átigazolás tanulságairól. Interjú Diószegi Lászlóval.
Elolvasom
Átigazolások
Új szerzemény
Mamadou Sarr
Mamadou Sarr személyében szenegáli légióssal bővült a ZTE FC kerete, miután a zalai klub az afrikai US Ouakam együttesétől szerződtette a 18 éves támadót.
Légiósok
Kovácson a Juve szemei
A Juventus érdeklődését is felkeltette az AZ Alkmaar 19 éves magyar támadója, Kovács Bendegúz, akit Hollandiában már Zlatan Ibrahimovichoz hasonlítanak.
Kérdéses a folytatás
Csercseszov
Elképzelhető, hogy külföldi klubtól kap ajánlatot Sztanyiszlav Csercseszov, aki hétfőn távozott az orosz élvonalbeli Akhmat Grozny csapatától.