VB 2018: Újabb gondok a stadionok körül

A pályák minősége nem megfelelő, és a fű sem nő elég gyorsan az ellenőrök szerint.
admin 2016. november 3., csütörtök 22:36
A pályák minősége nem megfelelő, és a fű sem nő elég gyorsan az ellenőrök szerint.
Szerző: admin 2016. november 3., csütörtök 22:36

 

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) ellenőrző bizottsága képviselőinek e hét elején zárult látogatásán derült fény rá, hogy baj van a Zenit Aréna pályájának stabilitásával, annak gyepszőnyegével, s a fű minősége és „növekedési mutatói" sincsenek rendben. Amellett – derült ki Igor Albinnak, Szentpétervár helyettes kormányzójának a helyszíni bejárást követő nyilatkozatából – a FIFA-küldöttek elégedetlenek a beléptetési-ellenőrzési rendszerrel, s az edzőpályák minőségével is.

 A korábbi orosz közlések arról szóltak, hogy a 68 ezresre tervezett stadion, amelynek alapkövét 2007-ben helyezték el, december végére elkészül, s a jövő év elején kezdődhetnek benne az apróbb munkálatok. A tervek szerint itt rendeznék a 2017-es Konföderációs Kupa döntőjét, a 2018-as vb idején pedig az egyik selejtezőcsoport küzdelmeit, továbbá az egyik elődöntős meccset, s a bronzmérkőzést.

 A mostani kritikát megelőzően már érték bírálatok a Zenit Arénát, a többször módosított elképzeléseket és fejlesztéseket, ráadásul október elején egy munkás liftaknába zuhant és meghalt. A létesítmény munkálatai során ő volt a nyolcadik ember, aki életét vesztette.

 A 2018-as világbajnokságra június 14. és július 15. között kerül sor 11 orosz város – Szentpétervár mellett Moszkva, Kazany, Nyizsnyij Novgorod, Szaranszk, Kalinyingrád, Volgográd, Jekatyerinburg, Szamara, Szocsi és Rosztov-Don – 12 stadionjában. (MTI)

Címkék: #nemzetközi foci
Neked ajánljuk
Átigazolások
Légiósok
Csoboth Törökországban
A török élvonalban sereghajtó Genclerbirligi a 2025/26-os szezonra kölcsönvette Csoboth Kevint. 
DVSC
Nagy bejelentés
A Loki szerződtette a 31 éves Víctor Camarasát, aki a spanyol élvonalban 140, az angolban 33 bajnokin lépett pályára.
Fradi
Sevikyan ismét kölcsönben
A zöld-fehérek újra kölcsönadták Edgar Sevikyant, és ezúttal is az orosz élvonalba. Az örmény válogatott támadó megszerzésére opciója is lesz az Akron Togliattinak.
Tovább az összes átigazoláshoz