Továbbra sem csillapodnak az indulatok Alexander Isak és a Newcastle United között. A svéd válogatott csatár hónapok óta a távozására készül, hiszen a Szoboszlai Dominikot, Kerkez Milost és Pécsi Ármint is foglalkoztató Liverpool ugyanis akár több mint 100 millió fontért szerződtetné.
Isak már a Newcastle edzésein sem vesz részt, és az angliai profi labdarúgókat tömörítő (PFA) keddi gáláján a díjazottak közül egyedül nem jelent meg, közben pedig hivatalos Instagram-oldalán üzent a szurkolóknak az előző hetek történéseiről.
- Óriási büszkeséggel tölt el, hogy a profi kollégáim elismerték, hogy helyem van a Premier League 2024–2025-ös álomcsapatában. Mindenekelőtt szeretném megköszönni csapattársaimnak és mindenkinek a Newcastle Unitednél, hogy végig támogattak az utamon. Nem vettem részt az ünnepségen, mert nem éreztem helyesnek, hogy ott legyek. Sokáig csendben maradtam, mások pedig beszéltek. A hallgatásom lehetővé tette, hogy az emberek a saját verziójukat erőltessék az eseményekről, pedig tudják, ez nem az igazság arról, amiről valóban beszéltünk és amiben zárt ajtók mögött megállapodtunk. A valóság az, hogy ígéretek hangzottak el, és a klub már régóta ismeri az álláspontomat. Most úgy tenni, mintha ezek a problémák csak most merülnének fel, félrevezető. Amikor az ígéreteket megszegik és elvész a bizalom, a kapcsolat nem folytatódhat. Itt tartanak most a dolgok, és a változás mindenki érdekét szolgálja, nem csak az enyémet - írta Isak.
Természetesen nem kellett sokat várni a Newcastle válaszára sem, a klub csattanós közleményben reagált a csatár állításaira.
- Csalódottak vagyunk Alexander Isak kedd esti közleménye miatt. Továbbra is megjegyeznénk, hogy Alexnek élő szerződése van nálunk, ráadásul a klub egyik tisztviselője sem tett ígéretet arra, hogy idén nyáron távozhat a Newcastle Unitedtől. Megértjük, a játékosoknak megvannak a saját kívánságaik és meghallgatjuk őket, de meg akarjuk tartani a legjobbjainkat. Ezt Alexnek és ügynökének is elmagyaráztuk már: mindig, minden döntésben a Newcastle United, a csapat és a szurkolói érdekeit tartjuk szem előtt. A nyári eladás feltételei még nem valósultak meg, s egyelőre nem tűnik úgy, hogy ez hamarosan változik. A Newcastle egy büszke futballklub, tele hagyományokkal, és arra törekszünk, hogy megőrizzük ezt a családias hangulatot. Alex továbbra is a családunk része marad, és szívesen látjuk akkor, amikor készen áll arra, hogy újra csatlakozzon csapattársaihoz - zárta a közleményét a klub.
🚨⚪️⚫️ BREAKING: Newcastle statement in response to Alexander Isak.
“
We are disappointed to have been alerted to a social media post by Alexander Isak this evening.We are clear in response that Alex remains under contract and that no commitment has ever been made by a club… pic.twitter.com/mBQuYWdr8R
— Fabrizio Romano (@FabrizioRomano) August 19, 2025



