Szoboszlai újabbat lépett előre: a felnőtt bajnokcsapattal kezdte a felkészülést

A 17 esztendős magyar futballista is ott lehet a Red Bull Salzburg felnőtt együttesében, amely az osztrák élvonal tavaszi idényére készül.
Budai László 2018. január 8., hétfő 22:05
A 17 esztendős magyar futballista is ott lehet a Red Bull Salzburg felnőtt együttesében, amely az osztrák élvonal tavaszi idényére készül.
Szerző: Budai László 2018. január 8., hétfő 22:05

Az osztrák bajnoki címvédő Red Bull Salzburg megkezdte a felkészülést a tavaszi szezonra. A klub hivatalos honlapjának beszámolója szerint a felnőtt együttessel kezdte meg a munkát Szoboszlai Dominik is, aki az őszi szezonban a Salzburg fiókcsapatában, a Lieferingben játszott az osztrák második vonalban.

Szoboszlai mellett még négy Liefering-tehetség - Enock Mwepu, Romano Schmid, Mahamadou Dembele és Luca Meisl - lehetett ott a felnőttek között. Közülük a 2000 októberében született magyar játékos a legfiatalabb.

Szoboszlai ősszel remekül teljesített a Lieferingben: 19 mérkőzésen hét gólt szerzett, ezzel a csapat házigólkirálya volt.

A Salzburg január 14-én spanyolországi edzőtáborba utazik, arról egyelőre nem írtak, hogy annak a keretnek is tagja lesz-e a magyar korosztályos válogatott futballista. Az elutazás előtt a Salzburg pénteken még edzőmeccset játszik az osztrák harmadosztályú SV Wals-Grünau ellen. Azon a találkozón jó eséllyel Szoboszlai is szerepet kaphat.

A Salzburg egyébként második a bajnokságban egy ponttal lemaradva a Sturm Graz mögött, a kupában is áll, ott a negyeddöntő következik majd, és az Európa Liga kieséses szakaszában is érdekelt, így bő keretre lesz szüksége a tavasszal.

Átigazolások
Topolya
Szivics irányíthat
Szerb lapértesülések szerint az élvonalbeli Topolya új vezetőedzőt nevez ki Szivics Tomiszláv személyében.
Ferencváros
Legendát válthat Keane
Martin O’Neill szerint Robbie Keane minden adottsággal rendelkezik ahhoz, hogy a skót Celtic következő vezetőedzője legyen.
Légiósok
Keresztes maradna a briteknél
A továbbiakban is Nagy-Britanniában szeretne futballozni Keresztes Krisztián, a Dundee United középhátvédje.
Tovább az összes átigazoláshoz