Fotó: www.hln.be

Storck bekeményített: Szenteste napján és karácsonykor is edzést tart

December 26-án játssza utolsó idei bajnokiját a belga élvonalbeli Cercle Brugge, a korábbi magyar kapitány pedig az előtte lévő két nap is tréninget tart csapatának.
Nyikes Zoltán 2019. december 17., kedd 12:11
Fotó: www.hln.be
December 26-án játssza utolsó idei bajnokiját a belga élvonalbeli Cercle Brugge, a korábbi magyar kapitány pedig az előtte lévő két nap is tréninget tart csapatának.
Szerző: Nyikes Zoltán 2019. december 17., kedd 12:11

Mint ismert, október 12-én nevezték ki a magyar válogatott korábbi szövetségi kapitányát, Bernd Storckot a belga élvonalbeli Cercle Brugge élére, ám egyelőre nem sikerült felráznia új együttesét, hiszen kilenc mérkőzés után egy győzelem, két döntetlen és hat vereség a német tréner mérlege, így a háromszoros bajnokcsapat továbbra is az utolsó helyen szerénykedik nyolc ponttal.

A magyar nemzeti együttest a 2016-os Európa-bajnokságon is vezető szakember éppen ezért mindent elkövet, hogy a minél több munka előbb-utóbb meghozza eredményét, éppen ezért játékosainak Szenteste és karácsony első napján is edzést vezényel - 24-én a délelőtti órákban, míg 25-én délután tart tréninget - írja a belga Het Laatste Nieuwsra hivatkozva a Bild.

Az igazsághoz persze az is hozzátartozik, hogy a belga élvonalban december végén sincs megállás, a Cercle Bruges előbb 21-én fogadja a Zulte Waregemet, majd 26-án a Kortrijkhoz látogat, csak ezt követően kezdődik a háromhetes szünet.

– Ez egyáltalán nem a frusztráltságból vagy az elégedetlenségemből adódik, ez csupán egy normális felkészülés az utolsó idei meccsünkre. Továbbra is bízunk abban, hogy elérjük a célunkat, azaz a bennmaradás kiharcolását – nyilatkozta Storck, aki azt is elárulta, hogy a Szentestét Belgiumban is a német szokások szerint tölti, azaz étterembe megy családjával, ahol megajándékozzák egymást.

Átigazolások
ZTE
17 éves tehetség a kiszemelt
A ZTE a 17 éves Vörös Barna megszerzését fontolgatja: a középpályás 9 mérkőzésen lépett pályára a Mezőkövesdben, és ő lett az első 2008-as születésű játékos, aki gólt szerzett az NB II-ben. (Nemzeti Sport)
Újpest
Szerződésbontás
Az Újpest a keddi napon szerződést bontott a román támadóval, George Ganeával, aki 37 mérkőzés és 4 gólpassz után távozik - jelentette be a klub.
Ferencváros / ETO
Vitális a Fradi kiszemeltje
Információink szerint a Ferencváros konkrét érdeklődést mutat Vitális Milán iránt.
Tovább az összes átigazoláshoz