Jesús Vallejo súlyos combhajlítóizom-sérülést szenvedett, hónapokig nem játszhat a fiatal hátvéd.
A vártnál komolyabbnak bizonyult a 21 éves hátvéd sérülése, akinek a jobb lába a csütörtöki Legánes ellen 1-0-ra megnyert csütörtöki Spanyol Kupa meccsen sérült meg.
Az AS című spanyol újság szerint a korosztályos válogatott játékos felépülése akár nyolc hétig is eltarthat, így várhatóan a PSG ellen BL-nyolcaddöntőről is.
Vallejo idén 7 tétmérkőzésen lépett pályára, azonban gólt nem szerzett.
Átigazolások
Újabb kérő
Cebrail Makreckis
Török sajtóértesülések szerint Cebrail Makreckis a Samsunsporhoz kerülhet, ahol Petry Zsolt kapusedzővel is együtt dolgozhat..
Belső védőt igazoltak
Heitor
Az Újpest hivatalos oldalán jelentette be Heitor szerződtetését: a brazil védő egy évre kölcsönben érkezett, a klub pedig a szezon végén opcióval élhet a végleges megvásárlására.
1 évvel hosszabbított
Kovács Marcell
A Kisvárda egy évvel meghosszabbította Kovács Marcell szerződését, így a 23 éves kapus a következő szezonban is a klubot erősíti.