Elképzelhető, hogy ki kell hagynia az idény hátralévő mérkőzéseit Sergio Ramosnak, a Real Madrid csapatkapitányának.
A 35 éves, 178-szoros spanyol válogatott futballista, aki korábban bal vádlija sérülése miatt hosszabb ideig kényszerült pihenőre, szerdán játszott a Chelsea elleni Bajnokok Ligája-elődöntő londoni visszavágóján, a szombat délelőtti edzésen azonban nem vett részt. A vizsgálatok szerint gyulladt a bal lábában a térdín.
Klubja egyelőre nem közölte, mennyi időre van szüksége a védőnek, hogy rendbe jöjjön,
a spanyol sajtó szerint azonban a bajnokság hajrájáról lemaradhat, ugyanakkor Eb-szereplése nem került veszélybe.
Ramos a 2021-ben még csak öt mérkőzésen lépett pályára. Szerződése az idény végén lejár a madridi klubnál, amely vasárnap a bajnoki cím szempontjából kiemelten fontos rangadón a Sevillát fogadja. (MTI)
Átigazolások
DVTK
Távozott a fiatal
A DVTK 20 éves belső védője, Lichy Kristóf a spanyol Siello FC csapatához igazolt.
MTK
Edzőváltás
Megvan az NB I-es szezon első edzőváltása: Pinezits Máté távozott az MTK Budapest éléről.
Akhmat Grozny
Csercseszov távozott
Már nem Sztanyiszlav Csercseszov az Akhmat Grozny vezetőedzője.