Kellemetlen: a Barca nem bírt a spanyol harmadosztályú csapattal - videó

A Hércules felvette a versenyt a sztárcsapattal, a visszavágóra marad a döntés.
Budai László 2016. november 30., szerda 22:46
A Hércules felvette a versenyt a sztárcsapattal, a visszavágóra marad a döntés.
Szerző: Budai László 2016. november 30., szerda 22:46
A legfrissebb hírekért kövess minket a Csakfoci Google News oldalán is!

Gyenge színvonalú első félidőt produkált a Barcelona a Hércules elleni Spanyol Kupa-mérkőzésen. Az erősen tartalékosan felálló katalánok nem igazán pörögtek fel a spanyol harmadosztályú csapat elleni összecsapásra, és erre rá is fáztak. Igaz, már a második játékrészben: Mainz találatával a hazaiak hatalmas meglepetésre vezetést szereztek az 52. minutumban.

Sokáig nem örülhetett a Hercules, Alena remek átlövésével ugyanis hamar egyenlített a Barca.

A vendégek a hajrára több nagyobb lehetőséget is kialakítottak, ám nem sikerült megnyerniük a mérkőzést. A Hercules óriási bravúrral a párharc első találkozóját tehát döntetlenre hozta.

A visszavágót majd december 21-én rendezik meg. A tét a nyolcaddöntőbe jutás.

Korábban a Real Madrid is pályára lépett, amely többek között Enzo Zidane góljával nyert.

Spanyol Kupa

Hércules-Barcelona 1-1 (Mainz 52., ill. Alena 58.)

Granada-Osasuna 1-0

Guijuelo-Atlético Madrod 0-6

Murcia-Celta Vigo 0-1

Hércules-Barcelona 1-1 - gólok

 

 
Átigazolások
Liverpool
Kerkez utódja?
Angliában arról írnak, hogy a Liverpool és az MU edzője sem elégedett balhátvédjével. Kerkez Milos (és Patrick Dorgu) helyére is Tyrick Mitchellt nézték ki.
ETO
Újabb Umathum
Az U17-es csapat alapembere, a rendszeresen a felnőttekkel edző, mindössze 14 éves Umathum Roland profi szerződést írt alá. Ezzel testvére, Ádám nyomdokaiba lépett.
Csákvár
Barkóczival szakítottak
Közös megegyezéssel szerződést bontottak a nyáron érkezett Barkóczi Benedekkel, aki egy MK-mérkőzésen és csereként egy bajnoki összecsapáson lépett pályára.
Tovább az összes átigazoláshoz