Andrés Iniesta karrierje hátralevő részében a Barcelona együttesénél fog futballozni a klub bejelentése szerint.
A katalán klub honlapja arról számolt be, hogy új szerződést kötöttek a csapat középpályásával, Andrés Iniestával.
A középpályás szerződése 2018-ban járt volna le, de a bejelentés értelmében a játékos „hátralévő karrierjét a gránátvörös-kéknél tölti”, és egy „életre szóló” szerződést írt alá.
A klublegenda 633 meccsen lépett pályára a Barcelona mezében, emellett pedig 126 alkalommal a spanyol válogatottban is szerephez jutott. A játékos a 2002/2003-as szezonban mutatkozott be a katalánok nagycsapatában, ahol összesen 28 trófeát gyűjtött be.
⚠️ The captain @andresiniesta8 renews for live at FC Barcelona#ForeverIniesta pic.twitter.com/6SjNgxggGp— FC Barcelona (@FCBarcelona) 2017. október 6.
Átigazolások
Légiósok
Baráth kérője
Edzője megerősítette, hogy Baráth Péter iránt a Viktoria Plzen érdeklődik. De kevés lehet az esélye a téli váltásnak.
NB III
Urbán Flórián
Hivatalossá vált, hogy Urbán Flórián lett a BKV Előre vezetőedzője.
Portsmouth
Kosznovszky marad
John Mousinho vezetőedző szerint a már labdás edzéseket végző Kosznovszky Márkra felépülése után is az első csapatnál számítanak majd. (The News)