Fotó: Shaun Botterill/Getty Images
Már a második fordulóban elszenvedte első vereségét a Manchester City a Premier League-ben. Pep Guardiol együttese a Tottenham-tól kapott ki 2-0-ra a hazai pályán szombaton.
Az Európa-ligában címvédő londoniak az első félidő hajrájában kétszer is betaláltak a walesi Brennan Johnson, illetve a portugál Joao Palhinha révén, a hazaiak pedig hiába játszottak mezőnyfölényben és alakítottak ki több gólhelyzetet, nem tudtak gólt szerezni.
A Tottenham így két kör után százszázalékos és még gólt sem kapott, a City viszont már a második meccsén elszenvedte első vereségét. (via MTI)
Premier League, 2. forduló:
Manchester City - Tottenham Hotspur 0-2 (B. Johnson 35., J. Palhinha 47.)
Olvastad már?
0-6: Gulácsival a sajtó kíméletesebb volt, mint a Bayern, Orbán kilátástalan mélységben - visszhangok
Így látták az RB Leipzig két magyarjának teljesítményét a német és nemzetközi portálok a Bayern München elleni 0-6 során.
Elolvasom
Átigazolások
Honvéd
Julius Kade
Sajtóhírek szerint - Julius Kade személyében - német középpályással erősítenének Kispesten.
Újpest/Kozármisleny
Újpestről erősítés
Kozármislenyben folytatja pályafutását az Újpest 24 éves bal lábas belső védője, Fehér Csanád.