Pontlevonás és két zárt kapu járt a görög rangadó brutális előzménye miatt - videó

Szurkolói rendbontás miatt három pontot levontak a görög labdarúgó-bajnokságban szereplő PAOK csapatától.
Budai László 2018. március 5., hétfő 20:35
Szurkolói rendbontás miatt három pontot levontak a görög labdarúgó-bajnokságban szereplő PAOK csapatától.
Szerző: Budai László 2018. március 5., hétfő 20:35
A legfrissebb hírekért kövess minket a Csakfoci Google News oldalán is!

Február 25-én, vasárnap azért maradt el a PAOK–Olimpiakosz rangadó, mert a vendégek vezetőedzőjét, Óscar Garcíát röviddel a kezdés előtt fejbe dobták. A kispad felé tartó spanyol szakembert egy pénztárgépszalaggal találták el úgy, hogy kórházba kellett szállítani.

A játékvezetők még két órával a tervezett kezdés után sem merészkedtek ki az öltözőből, miután mintegy ötszáz PAOK-szurkoló be akart jutni oda. A rendőrségnek könnygázt és kábító gránátokat kellett bevetnie a dühöngő tömeg ellen.

Hétfőn a görög szövetség fegyelmi bizottsága három pontot levont a klubtól, amely a következő két hazai mérkőzését zárt kapuk mögött köteles megrendezni – ezek közül az egyik az AEK Athén elleni rangadó lesz –, és 30 ezer eurós (9.4 millió forint) pénzbüntetést is fizetnie kell.

Az elmaradt találkozó három pontját a vétlen vendégcsapat, az Olimpiakosz kapta, amely ezzel megelőzte a PAOK-ot a tabellán, és a második helyre lépett.
(mti)

Átigazolások
ETO
Újabb Umathum
Az U17-es csapat alapembere, a rendszeresen a felnőttekkel edző, mindössze 14 éves Umathum Roland profi szerződést írt alá. Ezzel testvére, Ádám nyomdokaiba lépett.
Csákvár
Barkóczival szakítottak
Közös megegyezéssel szerződést bontottak a nyáron érkezett Barkóczi Benedekkel, aki egy MK-mérkőzésen és csereként egy bajnoki összecsapáson lépett pályára.
Celtic
Keane még várhat
A Celtic vezetősége kiállt Martin O'Neill mellett, és a jelenlegi edzővel folytatják a szezont, így Robbie Keane-nek még várnia kell.
Tovább az összes átigazoláshoz