Kidőlt a fiatal játékos, elmaradhat a magyarok összecsapása.
A Balogh Norbertet és Sallai Rolandot is foglalkoztató Palermo a november 20-án esedékes, Bologna elleni bajnokira készül. Könnyen lehetne ez a meccs "magyar rangadó" is az olasz élvonalban, hiszen a riválisnál a kezdőcsapatból eddig kirobbanthatatlan Nagy Ádám kaphat szerepet.
A szicíliaiaknál azonban elképzelhető, hogy egyik magyar futballista sem léphet pályára, Balogh Norbert már az elmúlt időszakban is sérüléssel küszködött, most pedig Sallai is kidőlt. Mindketten ki is hagyták a csapat edzését, és a többi sérülthöz hasonlóan különmunkát végeztek.
A fiatal támadó izomfáradtság miatt vált harcképtelenné, így nem számíthat rá a vezetőedző. Arról egyelőre nincs hír, milyen hosszú kihagyás vár rá.
Átigazolások
Légiósok
Baráth kérője
Edzője megerősítette, hogy Baráth Péter iránt a Viktoria Plzen érdeklődik. De kevés lehet az esélye a téli váltásnak.
NB III
Urbán Flórián
Hivatalossá vált, hogy Urbán Flórián lett a BKV Előre vezetőedzője.
Portsmouth
Kosznovszky marad
John Mousinho vezetőedző szerint a már labdás edzéseket végző Kosznovszky Márkra felépülése után is az első csapatnál számítanak majd. (The News)