A Bologna 1-0-s vereséget szenvedett hazai pályán az AC Milan ellen a 18. fordulóból elhalasztott mérkőzésen. Roberto Donadoni csapata 30 percig kettős emberelőnyben játszott.
A Serie A állása - itt!
Az első félidőben a Milan ugyan többet támadott, de kapura nem jelentett veszélyt. A 38. percben a Bologna emberelőnybe került, Nagy Ádám csinált egy szép cselt, Gabriel Paletta csak felvágni tudta, aki megkapta a második sárgáját, ezzel a pirosat is. Ezt megelőzőn a magyar középpályásnak volt egy jó lövése a 16-oson belülről, de a védők blokkolták.
A második félidőben 9 főre csökkent a Milan, miután Juraj Kucka hat perc alatt összeszedett két sárgát. Utána a Bologna ugyan fölényben játszott, de a győztes gólt nem tudta megszerezni, sőt a 89. percben Mario Pasalic eldöntötte a három pont sorsát.
Bologna – AC Milan 0-1 (Pasalic, 89.)
Átigazolások
Szatmárnémeti
Ilyést kinevezték
Az előző szezonban még a Csíkszeredát irányító, de nyáron a klubtól távozó Ilyés Róbert veszi át a Vida Kristophert is foglalkoztató, román másodosztályú CSM Szatmárnémeti irányítását.
Csíkszereda
Szakítás Szabóval
Hivatalossá vált, hogy a Csíkszereda és Szabó István útjai elválnak egymástól.
Liverpool
Kerkez utódja?
Angliában arról írnak, hogy a Liverpool és az MU edzője sem elégedett balhátvédjével. Kerkez Milos (és Patrick Dorgu) helyére is Tyrick Mitchellt nézték ki.