Menesztette Ivan Juric vezetőedzőt az olasz labdarúgó-bajnokságban szereplő Genoa vasárnap.
TABELLA: Az olasz bajnokság állása itt!
A 42 éves horvát szakvezetőnek azért kellett távoznia, mert a csapat az eddigi 12 forduló során mindössze hat pontot szerzett. Az utolsó csepp a pohárban a szombati 2–0-ás vereség a Sampdoriától, ráadásul saját közönsége előtt.
Juric tavaly nyáron lett a Genoa edzője, idén februárban egyszer már megváltak tőle, de áprilisban visszahívták.
A klub rövid közleményében nem szerepel, ki lesz az új tréner, de olasz sajtóhírek szerint Davide Ballardini veszi át az együttest, aki korábban már két időszakban is volt a Genoa szakvezetője.
Ez a harmadik edzőváltás a Serie A mostani idényében, korábban a Cagliari és a Benevento trénerétől váltak meg. (MTI)
Átigazolások
Paks
Lenzsér Bence: 2029
A paksiak bejelentették, hogy újabb három évre írtak alá alapemberükkel, Lenzsér Bencével, akinek így már 2029-ig érvényes a szerződése.
Videoton FC Fehérvár
Több távozó is lehet
A Csakfoci információi szerint máris megkezdődött a keret átalakítása az NB II-ben szereplő Videoton FC Fehérvárnál, így több játékos távozhat a csapattól.
Szpartak Moszkva
Stankovic-Csercseszov csere?
Az orosz Sport-Express információi szerint Sztanyiszlav Csercseszov is jelölt lehet Dejan Stankovic utódjának a Szpartak Moszkvánál.