Szalai ezúttal csak helyzetig jutott, kikapott a Hoffenheim - tabella

A magyar támadó végigjátszotta a korábbi csapata elleni összecsapást, de ezúttal nem örülhetett.
Budai László 2018. február 17., szombat 20:30
A magyar támadó végigjátszotta a korábbi csapata elleni összecsapást, de ezúttal nem örülhetett.
Szerző: Budai László 2018. február 17., szombat 20:30
A legfrissebb hírekért kövess minket a Csakfoci Google News oldalán is!

Egy szöglet utáni fejessel már a 11. percben előnybe került a Schalke a Hoffenheim ellen. Aztán jött egy hatalmas védelmi hiba is a vendégeknél, ezt kihasználta a gelsenkircheni együttes, amely a 28. percben így már kettővel vezetett – ráadásul egy további gólját (jogosan) meg sem adták a videóbírózás után.

A második játékrészben aktívabb lett a Szalai Ádámot kezdőként szerepeltető Hoffenheim. A sokat küzdő magyar csatárnak nagyobb helyzete is volt a 70. percben, de 14 méteres lövése egy védő lábáról fölépattant. Érett a csapat gólja, és Kramaric fejesével sikerült is a szépítés a 78. percben. Az egyenlítés azonban a hétperces hosszabbításban - erre a partjelző ápolása miatt volt szükség - sem jött össze, a Schalke tehát 2-1-re nyert. Szalai végig a pályán volt.

TABELLA: ÍGY ÁLL A NÉMET BAJNOKSÁG

Bundesliga, 23. forduló

Schalke-Hoffenheim 2-1 (Kehrer 11., Embolo 28., ill. Kramaric 78.)

Átigazolások
Honvéd
Hangya: 1+1 év
A Honvéd hivatalos honlapján jelentette be, hogy 1+1 évvel meghosszabbította Hangya Szilveszter szerződését.
NB II
Balázs Benjámin távozik
Négy év után elhagyja a Tiszakécske együttesét a csapatkapitány, Balázs Benjámin, aki a klubbal közösen hozta meg a szakításról szóló döntést.
DVSC
Szűcs lengyel kérője
Még áprilisban a Csakfoci számolt be a Pogon érdeklődéséről Szűcs Tamás iránt, és most már Lengyelországban is írnak a lehetséges transzferről.
Tovább az összes átigazoláshoz